Járványzűrzavar Európában, vakcinaháború Magyarországon

Uniós szinten kezd teljes összevisszaságba fulladni a járványkezelés, a magyar korlátozó intézkedések állandósága szinte üdítőnek tűnhet.

A problémát, illetve dilemmát az okozza, hogy az aktuális adatok az országok nagy részében inkább javulnak, a sorra feltűnő, a korábbiaknál fertőzőképesebb vírusmutációk hatását, veszélyeit viszont a virológusok is csak tippelgetik. Közben a vakcinaszállítással kapcsolatban is problémák merültek fel, nem lehet tisztán látni, hogy mi áll a csúszás hátterében. De mivel az oltás így is csak hónapok kérdése, a politikusok könnyebben vállalják be a durva lezárásokat, mint ősszel, amikor mindenki a gazdaságmentést helyezte előtérbe – és nem látszott, hogy hol lesz a járvány vége.

Így egyre kevésbé az elmúlt hét számai az érdekesek a heti összefoglalónkban, de persze érdemes átfutni őket. Az év első hetének megugrása után a második héten már csökkent uniós szinten az új koronavírusos esetek száma, a most véget érő harmadik héten pedig a napi adatok alapján nagyjából stagnálás lesz látható. Mindez annak az eredője, hogy az országok többségében továbbra is javul a helyzet, egyre kevesebb az új fertőzés, de felfelé tart a nagy lélekszámú országok körül Franciaország és keményen bedurrant a harmadik hullám Spanyolországban és Portugáliában.

Az új brit variáns által sújtott országok közül mind az Egyesült Királyság, mind Írország már két hete túljutott a csúcson, de ehhez teljes lockdown kellett. Az elmúlt napokban viszont annak ellenére érkeztek a hírek több országból is újabb korlátozásokról, hogy a járványadatok még nem mutatnak semmi rosszat például Belgiumban sem, ahol teljesen betiltották a nem létfontosságú utazást.

Az uniós országok miniszterelnökeinek e heti videós csúcstalálkozóján egyrészt sürgették az oltások felpörgetését, másrészt utazási korlátozásokat lengettek be. Az elmúlt egy év tapasztalata azonban az, hogy a Bizottság javaslataira magasról tesznek az egyes tagországok, a koordinált intézkedések kifejezés nem több üres szólamnál. Morbid, hogy Bizottság elnöke annak az utazási térképnek a megváltoztatását jelentette be, amit eddig se használt szinte senki se az unióban.

Attól, hogy a teljesen piros kontinensen lesz egy sötétebb vörös szín is, még valószínűleg ugyanúgy senki se fogja ez alapján ellenőrizni a határait, illetve ehhez igazítani a belépési szabályokat. Az új variánsoktól való félelemben sok országban ismét a behurcolástól tartanak, de már egy hónapja szinte minden ország bevezette azt, hogy minimum negatív PCR-tesztet kér a belépéshez. A különbségek abban vannak, hogy hány teszt kell, illetve kell-e még ezen felül karanténba kell-e vonulni.

Az összevisszaságot mutatja az is, hogy decemberben, amikor a britek kimutatták, hogy gyors ütemben terjed náluk az új variáns, azonnal szinte egész Európa kitiltotta a Nagy-Britanniából érkező repülőgépkeket. Néhány nappal később olyan uniós ajánlás született, hogy marhaság a tiltás, inkább az utasokat kell szűrni és ellenőrizni teszttel. Szép lassan, hetek alatt, eltérő időpontokban az országok többsége feloldotta a tiltást, de kivételek voltak ebben is, például Ausztriába ma sem érkezhetnek gépek a brit szigetekről. Most pedig újra elkezdték kitiltogatni a brit repülőket az országok, noha a vírus már rég helyben terjed, Angliában pedig már szorul vissza a járvány.  

Örömteli, hogy ebben Magyarországon egyelőre keveset érezni, igaz, szokás szerint érdemi információ sincs arról, hogy nálunk mennyire jelent meg a brit variáns, a pozitív mintákat milyen arányban vizsgálják. Kis Zoltán virológus hvg.hu-s nyilatkozata a legfrissebb infó, ez alapján nagyon kevés brit variáns találtak, de most kutakodnak visszamenőleg is, arról pedig nem tudnak, hogy  dél-afrikai bejött volna hozzánk. A magyar határzár most biztosan jól jött, nagyon kevesen tudnak ugyanis az országba belépni Anglia felől 10 napos hatósági karantén nélkül. Más országokban viszont mire kiderült a veszély, már rég benn cirkulált az új mutáció.

Vakcinaügyben nagy a zaj, de nem derült ki egyértelműen, hogy azért csúsznak a gyártók az uniós szállításokkal, mert máshova akarnak drágábban szállítani, vagy ez csak az uniós politikusok könnyen elsüthető vádja. Mindenesetre a magyar kormány nagyon ráfeküdt a kínai és az orosz vakcinára, ezekkel biztosan hamarabb át lehet oltani a népességet, mint ha megvárjuk az uniós szállítmányt. Már csak az a kérdés, hogy sikerül-e a lakosság bizalmát megnyerni a keleti oltóanyagok iránt. Az biztos, hogy az orosz vakcina modernebb és az európai hatósági jóváhagyása is elindult, de ez még eltart egy darabig, hozzánk ennek hiányában érkezhet.

A hazai járványadatok a héten is javultak, de egyre inkább laposodik a görbe, ezer felett látszik stabilizálódni az új fertőzések száma. Jó hír, hogy a pozitív tesztek aránya 10 százalék alá szorult, ami még mindig nem jó, de legalább már nem tragikus. A halálozási ráta még mindig magas, de mivel a lélegeztetőn levők számát nagyjából három héttel követi a halálok száma, várhatóan a jövő héten is egyre kevesebb áldozatról érkezik majd jelentés. Ezzel együtt a már bőven 3 százalék felett járó halálozási rátával a legrosszabbak között vagyunk Európában.          

Hozzászólások lezárva.