Itt a kormányrendelet, amellyel engedélyezhetik az egyik kínai vakcinát Magyarországon

Közösséget építünk!
Signature-előfizetőink számára egyedi online klubeseményt szervezünk, ahol profi befektetők mondják el, mi várható 2021-ben. További részletek ide kattintva.

A 488/2020 Kormányrendelet alapján engedélyezte az OGYÉI az Astra ChAdOx1 S vakcinájának hazai használatát. Az engedélyt az OGYÉI rendelet azon passzusa alapján adta meg, amely kimondja, hogy az Egyesült Királyságban jóváhagyott gyógyszerek Magyarországon is jóváhagyhatók – derül ki az OGYÉI korábbi közleményéből.

A mai közlönyben pedig a szóban forgó rendeletnek a módosítása jelent meg, amely a gyakorlatban azt teszi lehetővé, hogy

bizonyos feltételek teljesülése esetén újabb vakcinákat engedélyezzenek az OGYÉI szakértői vizsgálatát megkerülve.

A jogszabályalkotó az EGT-s tagállamok és Nagy-Britannia területén engedélyezett vakcinák mellett most már elfogadja azokat a vakcinákat is, amelyek legalább három – köztük legalább egy európai uniós vagy európai uniós tagjelölt – államban engedélyezettek, és legalább egymillió főnek beadták.

Azt, hogy egymillió ember megkapta-e az adott készítményt, a külpolitikáért felelős miniszter, vagyis Szijjártó Péter ítéli meg.  

A Sinopharm-vakcinával oltanak Szerbiában, amely tagjelölt állam, és ezzel a vakcinával már messze ehgymillió kínait beoltottak, így nem nehéz arra következtetni, hogy éppen ezt a vakcinabeszerzést könnyítené meg a kormány a rendeletmódosítással.

Címlapkép: MTI/AP/Darko Vojinovic. 

Forrás: portfolio.hu

Hozzászólások lezárva.