IMF: még jobban száguld a gazdaság, az infláció 3 százalék felett

Az IMF honlapján közzétett dokumentum szerint az idei GDP arányos államháztartási hiány a tavalyi 70,2 százalékról idén 66,5 százalékra, jövőre 64 százalékra zsugorodik. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) azzal számol, hogy az idei folyó fizetési hiány a korábbi előrejelzésnek megfelelően a GDP 0,9 százaléka lesz, a 2020-as deficitet 0,6 százalékról 0,7 százalékra emelte.

Az IMFemlékeztet, hogy 2018-ban Magyarország Európa egyik leggyorsabban növekvő gazdasága volt, nagyrészt a belföldi kereslet bővülésének, valamint a rekord magas uniós forrásból finanszírozott befektetések hatására. A munkanélküliség új történelmi mélypontra esett, fokozva a bérnyomást.

A dokumentum megfogalmazása szerint a monetáris politika továbbra is alkalmazkodó, az idén tavasszal végrehajtott minimális szigorítás ellenére. Az IMF elismerően említette Magyarország folyamatosan erős gazdasági teljesítményét, ami az EU átlagához képest a jövedelmek gyorsabb konvergenciájához vezetett, miközben csökkentette a gazdaság sebezhetőségét.

Gyorsabban nőnek a bérek, mint a termelékenység

Az IMF konkrét, növekedésbarát bevételi és kiadási intézkedéseket szorgalmaz, mint például a mentességek csökkentése, az adóalap kibővítése, az ágazati adók fokozatos felszámolása, az árukra és szolgáltatásokra fordított kiadások mérsékelt csökkentése és az általános támogatások ésszerűsítése.

A termelékenységhez viszonyítva gyorsan növekvő bérek, az export bővülésének a lassulása és az üzleti környezetben még tapasztalható hiányosságok is jelzik a kínálati oldali reformok élénkítésének szükségességét – írták.

Forrás: autopro.hu

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.