Hideg és havas eső várható hétvégére

Kezdetben elszórtan valószínű záporeső, néhol havas eső, a hegyekben hózápor. A késő délutáni, esti óráktól egyre több helyen hullhat csapadék:

kezdetben inkább eső, amelyet egyre többfelé havas eső, hó vált fel.

Vasárnap eleinte jobbára erősen felhős, illetve borult lesz az ég, majd délutántól észak, északnyugat felől már szakadozik, csökkenni kezd a felhőzet. Este északnyugaton köd is képződhet.

Fotó: Shutterstock

Északkeleten csak néhol valószínű hószállingózás, másutt több helyen várható havazás. A déli, délkeleti tájakon helyenként eső, havas eső is előfordul.

Főként reggel és este délen néhol ónos eső is lehet.

Szombaton a nyugati, északnyugati szelet elsősorban hazánk északi felén sokfelé erős, kezdetben néhol viharos lökések kísérik. Vasárnap megélénkül, helyenként megerősödik az északi, északkeleti szél.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -6 és +2 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +2 fok között valószínű.

Hozzászólások lezárva.