Hétindító – 38. hét

Szép őszi, napsütéses vidám reggelt kívánok mindenkinek! Ismét egy új hétre virradtunk, és sajnos gőzerővel közelít az év vége is, bármennyire távolinak tűnik!

A hét mai napja mindjárt a helyi adók befizetésének a határideje, de remélhetőleg erről legkésőbb a múlt hét végéig értesítetted minden érintett ügyfeledet, ha valami elmaradt volna, ma még rendbe teheted!

Szeptember 20-án „ÁFA névnap” –ot ünnepelünk elsősorban:

  • Havi áfa bevallás és befizetés az ilyen gyakorisággal rendelkező partnereinknél.
  • A60-as összesítő nyilatkozat – amennyiben szükséges. Itt figyeljünk arra, hogy lehet olyan partnerünk, aki ugyan negyedéves áfa bevalló, mégis havi bevallás benyújtására kötelezett az összesítő nyilatkozat tekintetében.
  • Áfa bevallás benyújtása speciális adózói körbe tartozóknál – ha az szükséges.
  • 1901-es bevallás benyújtása az e tekintetben havi bevallóknál.

Mindezeken túl más fontos, határidős teendő a hétre nem jutott, de könyvelőként mindig találunk valami rendbe tenni, pótolni valót.

Aki nagyon unatkozna, csendben elkezdheti előkészíteni a negyedéves zárásokat, ezt több cégnél már egy előzetes eredmény kalkulációval társul(hat), hiszen szeretik előre tudni, mire is számítsanak.

Amivel előre tudsz haladni:

  • éves áfa bevallók iratanyagának feldolgozása (hiszen közelít a harmadik negyedév, a küszöbérték átlépés lehetősége miatt muszáj velük is foglalkozni);
  • cégautóadóval érintett ügyfeleknél ellenőrizni kell, hogy határidőben befizették-e az erre vonatkozó helyi adót,
  • VSZJA hatálya alá tartozóknál előlegfizetési időszak következik következő hónap 12-éig, tehát tőlük is gőzerővel be kell hajtani az iratanyagot
  • és akinél már lehet, célszerű elkezdeni az adófolyószámla egyeztetéseket, a főkönyvi munkákat is.

Szeptember lévén folyamatosan napirenden kell tartani a civil szervezeteknél a NAV 1%-os regisztrációs eljárást, ott és ahol ez releváns. A határidő jogvesztő – szeptember 30. – jelenleg használatban lévő nyomtatvány a XXEGYREG nevet viseli! Lassan érkeznek az 1%-os kiutalási összegek tájékoztatói is a civileknek. Ezt fontos figyelemmel kísérni, hiszen adótartozás esetén lehet, hogy visszatart belőle az adóhatóság egy összeget, így fontos figyelemmel lenni az érintett civil szervezetek adófolyószámlájára is.

Mindenkinek eredményes munkát, csendes, haladós napokat kívánok!

Hozzászólások lezárva.