Hajóroncsnak álcázott felhőkarcolót tervezett Prágába a cseh szobrászat fenegyereke

David Černý a kortárs cseh művészeti élet egyik legőrültebb figurája. Ezúttal sem fogta vissza magát, új terve – egy vörös hajóroncs és a felhőkarcoló találkozása –, ha megépül, egyszerre lehet a város egyik új látványossága és legutáltabb épülete.

Aki járt már Prágában, biztosan látta már Žižkov kerület tévétornyát. És ha látta, az is feltűnt neki, hogy az építmény oldalán valami nem stimmel. Jól sejtjük, David Černý keze van a dologban, aki néhány, a földön mászó bébit utánzó szoborral egészítette ki a magas, de egyébként nem túl látványos tornyot.

Szintén az ő alkotásával találkozhatunk a Vencel tér mellett, a Lucerna Passzázsban. Az acél-üveg szerkezetek alá egy fejjel lefelé ábrázolt, halott ló szobrát függesztette négy lábánál fogva, a lovas pedig így, az állat hasán ül. Az alak nem más, mint Szent Vencel, az alkotás pedig a közeli Vencel-lovasszobor parafrázisa.

A művész törzshelye a Mlýnská kavárna, a Kampa-sziget legendás kávézója, amelynek hangulata, a jó sörök, meg az éjféli nyitva tartás számos képzőművészt, filmest, fotóst, írót és más értelmiségit vonz az egész városból. A szupersztár szobrász nemcsak gyakran feltűnő vendég itt, a jellegzetes bárpultot is ő tervezte.

Nos, a megosztó, de mindenképpen látványos műveiről ismert alkotó ezúttal sem tagadta meg magát, a helyi Black n’ Arch építészirodával, illetve Tomáš Císař építésszel karöltve egy posztapokaliptikus víziónak is beillő toronyházat tervezett.

A Top Tower nevű torony 135 méterével Prága legmagasabb lakóépülete lenne

és 250 lakás, irodák, üzletek és egy kisebb kulturális központ is helyet kaphatnak benne. (Žižkov kerület már említett 216 méter magas tévétornya egyébként magasabb ennél.) A terv a cseh Trigema ingatlanfejlesztő csoport megbízásából született.

Érdekes, de közel sem meglepő mellékszál, hogy a helyszín kapcsán hasonló vita folyik, mint a budapesti Mol-torony esetében.

Ismert, hogy a felhőkarcolónak még alacsony, de 120 méterével éppen elég magas budapesti épület miatt az UNESCO a világörökségi helyszín elvesztésével fenyegette meg a magyar fővárost.

Itt a helyszín a Prága délnyugati részén fekvő Nové Butovice metróállomás közelében található, így

az épület a fejlesztő szerint nem zavarja a történelmi városképet – kérdéses, hogy a prágai városvezetés elfogadja-e ezt az érvelést.

Az ötlet egy posztapokaliptikus vízióból származik: a fejlesztéshez kapcsolódó videó adekvát popkulturális hivatkozásokkal és idézetekkel ábrázolja is azt a forgatókönyvet, ahogyan a teherhajó roncsa eggyé válik az épülettel. – írja a tervről az Építészfórum.

[embedded content]

Mint a videón is látható, a leglátványosabb eleme az épülettestbe ékelődő „hajóroncs”, amelynek vörösre festett fémszerkezetét növényekkel futtatják be, a belsejében pedig a torony teraszai kapnak helyet. Ahogy a lenti képen is látható, a legmagasabb szintre egy kilátó kerül, ide pedig egy külső lifttel lehet majd feljutni.

Az építkezés a tervek szerint 2021-ben indulhat és három évet vesz igénybe.

Illusztráció: Trigema

Hozzászólások lezárva.