Ha eltöltesz velünk egy karácsonyt, te is exitelni akarsz

Kicsiben gondolkodtak, hirtelen lettek nagyok. A Játéknetet alapító két házaspárnak elég volt nyolc-kilenc húzós karácsonyi szezon, elfáradtak. Egyik beszállítójuk, a modellvasutakkal és makettekkel, valamint a Thomas gőzmozdonnyal berobbanó Modell & Hobby Kft. négy éve vette meg a céget, tavaly év végén pedig megszüntette. Magát a játéknet.hu piacvezető webáruházat persze nem – és szerencséjére a karantén ideje alatt az pont kompenzálta a nagykereskedelem zuhanását. 

Hankó Tamás és Németh Kinga nyár közepére várták első gyermeküket, így valamikor 2006 tavaszán lelkesen nekiláttak, hogy Lovag utcai, első közös lakásukban habos-babos kislányszobává varázsolják a konyhából nyíló apró helyiséget. Egyik este a konyhában ücsörögve éppen azon mérgelődtek, mennyire nehéz igazán jó gyerekjátékokat vásárolni. Tamás testvére gyermekeinek próbáltak időnként ajándékot venni, és a csillámpónik és G.I. Joe-k világában teljesen járatlan fiatal házaspár azt tapasztalta, hiába kérdezősködnek a hipermarketek játékosztályain a korosztályos ajánlásról, nem kapnak megbízható információt. Belegondoltak, mi lesz majd, ha az ő gyermeküknek kell jobbfajta játékok után szaladgálniuk – és megegyeztek abban, hogy semmi kedvük a gyér áruházi kínálatból válogatni.

Tamás akkoriban hajkozmetikai termékekkel ügynökösködött, volt kereskedelmi háttere, zavarta, ha nem működik jól egy piac. „Miért nem indítunk játékwebáruházat?” – bökte ki még aznap este Kingának, miután villámgyorsan feltérképezte a netes játékpiaci viszonyokat. Akkoriban az online kereskedelem még csíráiban létezett csak, a játékfelhozatalban egy érdemi online szereplő volt, a tulli.hu, így a fellelkesült Tamás azonnal felhívta barátját, Bognár Ákost, hogy közölje vele: megtalálta a piaci rést. 

A két harmincas évei elején járó házaspár a nyár végére össze is dobta a játéknet.hu webáruházat.

Tamásék Lovag utcai babaszobájából iroda lett, majd pár hét múlva már itt sorakoztak a Gulliver nagykereskedésből beszerzett játékok.

Németh Kinga, Hankó Tamás, Bodnár Ákos és Bodnár Krisztina, a Játéknet alapítói egy díjkiosztón- ma már mindannyian más utakon járnak. Fotó: Hankó Tamás

Thomas, a gőzmozdony, 600 ezer dollárért

Az első játéknetes tranzakcióval egy időben, egy kerülettel odébb, az akkor már tizenkét éve működő Modell & Hobby Váci úti aprócska üzletében modellvasutak, távirányítású modellek, makettek és fémautók roskadoztak a vitrinekben, a hátsó, irodai traktusban viszont egy kis műanyag gőzmozdony sorsáról folyt a vita. A sorsdöntő kérdés az volt, hogy hány darab Thomas találna ifjú gazdára karácsonyig a magyarországi játékboltokban, hipermarketekben és netes játékáruházakban.

A Modell & Hobby ugyanis
ekkor már egy ideje mint játékimportőr más üzleteket is kiszolgált, és ebben az
évben szerezte meg a Thomas játékok magyarországi forgalmazási jogát
a japán hátterű RC2-től. (Csak 2010-ben került a Mattelhez a gyártás
és a licenc.) A cég beszerzéssel és értékesítéssel foglalkozó
kollégái osztottak, szoroztak, és egy nyári napon azzal álltak a főnök,
Végh Tamás íróasztala elé: karácsonyig megreszkíroznának egy hatvanezer dollár
értékű rendelést a kis kék mozdonyokból. Tamás elsápadt, majd önuralmát megőrizve
azt javasolta, azért vagy húsz százalékot vegyenek vissza az orbitális számból
ezen a parányi magyar piacon.

„Hétfőn indult a Minimaxon a sorozat, kedden már verték az ajtót a kereskedők, hogy mikor kapják meg az árut. Karácsonyig, három hónap alatt pont a tízszeresét adtuk el annak a mennyiségnek, amit a kollégák bedobtak” – nevet Tamás.

Ezek után nem csoda, hogy a két céget aztán egy évvel később éppen a Thomas hozta össze először. A legenda szerint Hankó Tamás már pakolta le a kis kék mozdonyokat a Gulliver polcairól, amikor megcsörrent a telefonja: végre visszahívta Végh Tamás a Modell & Hobbytól. Ott azonnal megegyeztek, hogy ezután közvetlenül kereskednek egymással. A Modell & Hobby a Játéknet egyik legnagyobb beszállítója lett, a két Tamás pedig egyre többet beszélgetett. Barátságuk azóta is tart, bár az üzleti kapcsolat megszűnt köztük.

A Játéknetnél sokéves karácsonyi roham után jött a képbe először egy független ügyvezető, Őri Gergely személyében, aki aztán a két cég fúziója után is ügyvezető maradt. Azt mondják, azért látták észszerűnek az összebútorozást, mert a Játéknet a netes kereskedelemben és az online marketingben, a Modell & Hobby pedig főleg az importban, a nagykereskedelemben és a tévés-rádiós reklámban volt erős. 

Őri Gergely és Végh Tamás – ma már mindketten a Modell & Hobby ügyvezetői. Gergő korábban a Játéknetnél is igazgató volt, Tamás pedig a makettekkel és modellekkel berobbant másik játékcéget alapította. Fotó: Orbital Strangers

A 2016-os találkozásnál lényegében két hasonló méretű cég állt egymással szemben, és végül a 2,3 milliárd forint árbevételű Modell & Hobby vette meg a kétmilliárdos Játéknetet. 2019 decemberében pedig utóbbi cég beolvadással meg is szűnt – a tulajdonosok szerint egyszerűsítési, adminisztrációs okok miatt. A két cég árbevétele együtt már hatmilliárd fölötti lehet, így a 13 milliárd forint forgalmú Regio mögött a második legnagyobb piaci szereplővé avanzsáltak együtt. 

A koronavírus-járvány idején az derült ki: a Modell & Hobbytól okos húzás volt a webáruházával taroló Játéknet felvásárlása. A karanténban ugyanis jól megugrottak a webáruházi rendelések, ami legalább tudta kompenzálni a nagykereskedelmi kiesését.

Arról, hogy mennyire meglepte a piacot, amikor a Játéknetet épp a kevéssé ismert Modell & Hobby vásárolta fel, hogy miért húzott el a Játéknet webáruháza pillanatok alatt a piacvezető Regio netes üzletága mellett, illetve, hogy mit csinálnak most a régi alapítók, a Forbes júliusi számában olvashatsz. Itt pedig bele is lehet lapozni a magazinba.

Hozzászólások lezárva.