Ha a magyarok ritkán adakoznak, hogyan lehetett ennyire sikeres a 700 milliós gyűjtés?

Alig egy hónap alatt összedobtak az adakozók 700 millió forintot egy izomsorvadásban szenvedő másfél éves kisfiú gyógyítására. Sőt, az igazi sikertörténethez alig több, mint egy hétre volt szükség: a család augusztus végén indította el a gyűjtést, az akció szeptember 17-én kezdett el felpörögni, nyolc nappal később pedig meglett a 700 millió forint. (Hogy miért kerül ennyibe a gyógyíthatatlan betegségben szenvedő Zente kezelése, arról itt írtunk részletesen.)

Szép sikertörténet ez – főleg annak fényében, hogy Magyarország rendszeresen a lista végére kerül, amikor azt mérik, mennyit adakoznak az emberek. A Gallup évről évre elkészíti a jótékonysági listáját, a legutóbbi összeállításban 146 ország közül az utolsó 25-be kerültünk. Pedig nem csak az adakozás számított, egész pontosan azt kérdezték, hányan voltak, akik jótékony célra pénzt adtak, önkénteskedtek a szabadidejükben, vagy segítettek valakin, akit személyesen nem ismernek.

©

Kis adományokból lesz nagy végösszeg

A téma szakértői abban egyetértenek: ha bekerül a köztudatba egy-egy olyan egyéni történet, mint most Zentéé, sokkal könnyebben gyűlik össze a pénz, mint ha egy általános célra gyűjtenek. Az Ökumenikus Segélyszervezet hagyományos adventi pénzadománygyűjtésén például tavaly 259 millió forint érkezett, alig több, mint a harmada annak, amennyit most egyetlen gyógyszerre összeadtak – és ez a 259 millió már kimondottan magas összegnek számít. A legnagyobb tétel ebből az 1353-as adományvonalon érkezett összesen 101 millió forint (hívásonként 250 forint jár a segélyszervezetnek, azaz több, mint 400 ezer telefonálásból jött ez össze), a Tesco kasszáinál megvásárolható, szintén 250 forintos adománykuponok pedig 66 millió forint értékben gyűltek össze.

Azaz nem csak a sok kicsi sokra megy elv működik, az is fontos, hogy minél kisebb energiabefektetéssel lehessen adakozni.

Hasonlóval próbálkozik a Facebook is: a születésnapján bárki jótékonykodásra kérheti az ismerőseit. Arról egyelőre nincsenek adatok, hogy ez mennyire sikeres.

©

Magyarország a rendszerváltozás előtt adományt fogadó ország volt, de ez megváltozott, a magyarok ma már tudnak és hajlandóak is segíteni, ha megfelelő csatornán, időben, célra adhatnak – írta a hvg.hu-nak Szilágyi Attila, az egyik legtöbb adományt összegyűjtő Baptista Szeretetszolgálat kommunikációs igazgatója.

A „megfelelő csatornán, időben, célra” kitétel különösen fontos: a szeretetszolgálat tapasztalatai szerint sokkal szívesebben adakoznak az emberek akkor, ha nyomon tudják követni, mire fordították a pénzt vagy tárgyakat. A Fogadj Örökbe programjuk sikerességét például annak tudják be a baptisták, hogy a kedvezményezett gyerekekről fényképeket és információkat kaptak a támogatók.

Szilágyi Attila egy érdekes trendváltozásra is felhívta a figyelmünket.

Az előző évtizedben a természeti katasztrófák után még tízezrek adakoztak szívesen, de épp 2015 óta, amikor a média tele lett a menekültekről szóló hírekkel, csökkent az adakozási hajlandóság, ha bármilyen külföldi projektre kértek támogatást.

A legfőbb probléma általában a logisztika és az átláthatóság hiánya. Amikor például L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány alapítója az Átlátszón megjelent cikksorozatában bemutatta az adománygyűjtők mindennapjait, arról írt: kontrollálniuk kell, hogy mindenki annyi és olyan ruhát vigyen, amennyire és amilyenre szüksége van, különben a végén még ezzel kereskednének, ha épp nem a ruhákkal fűtenének. A terepen dolgozó segítő szervezet azért is fontos, mert volt már olyan, hogy a lelkes adományozó puszta jószándékból egy uzsorást támogatott – írta. (L. Ritók Nóra a hvg.hu-n vezeti blogját, történeteit itt olvashatja.)

Sokan felháborodtak akkor is, amikor augusztusban kiderült, hogy az Amazon Watch-nak hiába ajánlottak fel több tízmillió forintot magyar adakozók is, ez a szervezet nem az amazóniai tűzoltásra gyűjt, hanem az Amazonas-medencében élő őslakosok jogainak védelmére. Ráadásul nem is Dél-Amerikában működik, hanem az Egyesült Államokban. Pedig itt még csak szó sem volt csalásról, pusztán annyi történt, hogy a szervezet máshogy dolgozik egy jó célért, mint ahogyan azt az adakozók elképzelték. Ugyanígy a nem megfelelő tájékozottság okozta a csalódást, amikor tavalyelőtt kiderült, hogy a két mázsa műanyag kupak, amit egy mozgássérült fiúnak összegyűjtöttek, négyezer forintot ért.

©

Nem csak a gazdag országokban adakoznak

Az annyira nem is nagy meglepetés, hogy a Gallup nemzetközi jótékonysági listáján holtversenyben az egyik első helyezett a listán Ausztrália lett, a másik éllovasra viszont nem sokan tippelnének: Indonézia az. De a Top10-be került például Kenya vagy Mianmar is – azaz úgy tűnik, az sem akadálya a jótékonykodásnak, ha az országban közben népirtás folyik.

Az adatokból egyértelműen kiderül, hogy az ország egy főre jutó GDP-je és az adakozókedv között van ugyan összefüggés, de a jótékonykodási kultúra létezhet szegényebb helyeken is. Ami a lista végét illeti: az utolsó helyezett a polgárháborús Jemen, az utolsó előtti pedig holtversenyben három egészen más gazdasági-társadalmi helyzetben lévő állam, Palesztina, Kína, és Görögország. Az is látszik, hogy a környékünkön szinte sehol nem divat adakozni – a gyenge magyar helyezés is azt jelenti, hogy megelőzzük Csehországot, Horvátországot, Szerbiát, Bulgáriát, Lettországot és Litvániát is.

Ehhez képest amikor a UPC Direkt tavaly karácsony előtt elvégzett egy reprezentatív felmérést Magyarországon, a válaszadók fele azt mondta, ő szokott adakozni. A legtöbben, az adakozók fele alkalomszerűen ad pénzt egy-egy szervezetnek, egyharmaduk az utcán rászorulóknak vagy a közösségi médiában segítséget kérőknek ad támogatást, ötödük pedig katasztrófa esetén, és szintén ötödük rendszeresen, mindig ugyanannak a szervezetnek (több választ is meg lehetett jelölni, ezért magasabb a végösszeg 100 százaléknál).

©

Több százezren felejtették el az 1 százalékokat

Magyarországon legegyszerűbb adakozási forma az adóbevallással együtt felajánlani a személyi jövedelemadó 1+1 százalékát valamelyik civil szervezetnek, illetve egyháznak. Az tökéletesen látszik a számokon, hogy amióta a NAV elkészíti az adóbevallást, sokkal kevesebben vannak, akik veszik a fáradtságot és felajánlják valakinek az 1 százalékot. 2015-ben, amikor még mindenki köteles volt saját maga kitölteni az adóbevallását, 2,15 millióan töltötték ki az 1 százalékról rendelkező papírt, idén viszont már csak 1,69 millióan.

A civil szervezetek közül hagyományosan az egészségüggyel és az állatvédelemmel foglalkozók kapják a legtöbb 1 százalékos felajánlást. Az idei lista élére 165 millió forinttal a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítvány, 143 millióval a Bátor Tábor Alapítvány, és 121 millióval az Országos Mentőszolgálat Alapítvány került.

Az, hogy már sokkal könnyebb elfelejteni az 1 százalékok felajánlását, nem is annyira a nagy alapítványoknak komoly érvágás, hanem a kisebb helyi egyesületeknek. Az utolsó olyan évben, 2016-ban, amikor még a régi rendszerben működött az adományozás, a 25 ezer civil szervezet közül 12 ezer kapott százezer és egymillió forint közötti felajánlást, 1600 számára más bevétel nem is volt egész évben.

Hozzászólások lezárva.