Gazdaságra, adózásra vonatkozó rendelkezések az Ószövetségben – 2/1. rész

Kain a föld terméséből áldozatot mutatott be az Úrnak.

Ábel is áldozatot mutatott be, nyája zsenge bárányaiból, azok zsírjából.

(Ter 4,3-4)

A Biblia történelmet befolyásoló rendkívüli szerepéről cikksorozatunk előző részében volt szó.

Most az Ótestamentum néhány példáját és előírását vesszük sorra. A cikk egyes részeit korábban már bővebben is kifejtettük, így ezekre is hivatkozunk.

Az adózás megjelenése a Teremtés könyvében

Az adózás olyan anyagi áldozatvállalás, amelyért nem számíthatunk közvetlen ellenszolgáltatásra. Ennek számos formája lehet, így vallási előírások (áldozat bemutatása az isten(ek)nek), a hatalmi helyzetben lévők rendelkezései (ezt tekintjük közgazdasági értelemben adónak), de lehetséges, hogy erkölcsi kényszert érzünk az áldozatvállalásra (ezt leginkább adományozásnak nevezhetjük) a szegények, az idősek vagy más rászorultak számára. Nem ritkán az előzőek vegyesen is előfordulnak.

Az isten felé való áldozatvállalásra a Bibliában már a Teremtés könyvének elején van példa, Káin és Ábel áldozati oltáron égetik el gazdálkodásuk eredményét (annak az istennek szánt részét). A következmények is jól ismertek, megtörténik a testvérgyilkosság, aminek következtében – a Biblia szerint – mindannyian Káin leszármazottai vagyunk.

Káin és Ábel (Mateo Orozco festménye, 1652)

A tized

A Bibliában a tizedfizetés kötelezettségének első említése Ábrahámhoz kötődik, miután egy győztes csatában hadizsákmányt szerzett. Melkizedek (aki valószínűleg népének uralkodója és papja is volt egy személyben) kenyérrel és borral járult Ábrahám elé, ezt követően Ábrahám a hadizsákmányból tizedet adott Melkizedeknek. (Ter 14,17-20)

Szó sincs itt rendszeres fizetési kötelezettségről, sokkal inkább értelmezhető ez úgy, hogy Ábrahám, hálául a győzelemért, a zsákmány egy részét felajánlotta a vallási vezetőnek.

A tizedfizetés rendszeressé válása már Ábrahám unokájához, Jákobhoz kapcsolódik. Jákob Beersabából Háránba ment, egy helyen elaludva álmot látott:

Álma volt: íme, egy létra volt a földre állítva, s a hegye az eget érte. S lám, Isten angyalai fel- és lejártak rajta.

Íme, az Úr fölötte állt, és így szólt: „Az Úr vagyok, atyádnak, Ábrahámnak Istene és Izsák Istene. A földet, amelyen pihensz, neked és utódaidnak adom. Nemzetséged olyan lesz, mint a föld homokja, ki kell terjesztened nyugatra és keletre, északra és délre, általad s utódaid által nyer áldást a föld minden népe. Nézd, én veled vagyok. Mindenütt oltalmazlak, ahová mégy, és visszavezetlek erre a földre. Nem hagylak el, amíg véghez nem viszem, amit megígértem neked.”

(Ter 28,12-17)

Az álom, az Úr szavai mélyen megérintették Jákobot, és fogadalmat tett: „Ez a kő, amelyet emlékkőül felállítottam, az Isten háza lesz, és mindenből, amit adsz nekem, hűségesen tizedet adok neked.” (Ter 28,22) Az a fogadalom az Úr (egyház) javára tett rendszeres tizedfizetést jelentett, amely megalapozta még a keresztény középkorban is a tizedfizetést.

Jákob lajtorjája a linköpingi (Svédország) Katedrálisban, a szószékre felvezető lépcsősor oldalán

A tized első említésénél (MTörv 12,2-19) a gabona, a bor és az olaj után kellett a kötelezettséget teljesíteni, a későbbiekben (MTörv 14,22-27) már úgy fogalmaz a mózesi törvény, hogy „termésedből, mindabból, ami földeden terem” kellett felajánlani, sőt, a Leviatákról szóló könyvben a gyümölcsök, a szarvasmarha, a juh és a kecske tizedét is az Úrnak kell áldozni (Lev 27,30-34). Tóbiás könyve az előzőekből külön is említi a gránátalmát (Tób 1,1-8), mint az ókori kelet értékes gyümölcsét.

A tizedet alapvetően természetben kellett teljesíteni (fejlett pénzgazdálkodás hiányában ez teljesen logikus előírás volt), viszont megengedő szabályt tartalmaz a Második törvénykönyv:

MTörv 14,24-26

Ha azonban túl hosszú az út, s nem tudod elvinni, mert az a hely, amelyet az Úr, a te Istened neve számára kiválaszt, túl messze van neked, és mert az Úr, a te Istened megáldott téged,tedd pénzzé, s fogd a pénzt, és menj el arra a helyre, amelyet az Úr, a te Istened kiválaszt, aztán végy a pénzen mindent, amit akarsz, marhát és juhot, bort és részegítő italt, mindent, amit csak kívánsz, és tarts ott az Úr, a te Istened színe előtt lakomát, örülj egész családoddal.

Ezt a szabályt sajátos módon egészíti ki a Levitákról szóló könyv 27,31 szakasza, amely szerint „aki meg akarja váltani tizedének egy részét, toldja meg egy ötödével az értékét”.

A későbbiekben a tized átalakult, és kizárólag vallási célokra kellett átadni (a levitáknak), kivéve három évenkénti tizedet, amellyel irgalmasságot kellett gyakorolni, és az idegenek, özvegyek, árvák ellátására kellett fordítani.

A három évenként járó tized (MTörv 14,28-29)

Minden harmadik évben különítsd el az azévi termésből a tizedet és tedd a kapud elé.

Aztán menjen a levita, aki nem kapott veled részt és örökséget, a városban lakó idegen, árva és özvegy, s egyen jóllakásig, hogy az Úr, a te Istened megáldjon kezed munkájában, s mindenben, amibe csak belefogsz.

A tizednek alapvetően három formáját különböztethetjük meg az Ótestamentumban:

– A papoknak (vagyis Áron leszármazottainak) és a levitáknak adott tized, amely lényegét a zsengeáldozattal azonosítható (lásd alább). A zsidók által a levitáknak adott tizedből a leviták adtak tizedet a papoknak.

– A második tizedet maguk ették meg a templomnál, mivel az Istennek szentelt állatokat (ételeket) a templomban kellett megenni. Ezt a tizedet, amelyet saját maguk használtak fel esztendőnként vitték fel a templomhoz.

– A harmadik tizedet, amelyet három évenként a szegényeknek adták.

A Szentírás könyveiben jó néhány említése van a tizednek, de ezek nem képeznek egységes rendszert, sőt egymásnak némileg ellentmondó előírások is kiolvashatók belőlük (lásd: MTörv 12,2-19; MTörv 14,22-27, MTörv 26,12-15; Lev 27,30-34; Neh 13,4-12; Tób 1,1-8; Jud 11,1-15; Szám 18,20-32). Az eltérő értelmezés – természetesen – a későbbiekben lehetőséget adott a tizedszedők (adóbehajtók) saját szempontjaik szerinti értelmezésre.

A templomadó

A templomadó elrendelése szoros összefüggésben van a Bibliában több helyen is említett népszámlálással.

Az Ószövetségben az első népszámlálásra az Egyiptomból való kivonulás 2. év 2. hónapjának 1. napján kerül sor. a Sínai félszigeten.

Szám 1,1-4

Egyiptom földjéről való kivonulásuk után a második év második hónapjának első napján így szólt az Úr Mózeshez a megnyilatkozás sátorában a Sínai pusztán:

Vegyétek mind számba Izrael fiainak egész közösségét, nemzetségeik és családjaik rendjében, név szerint felsorolva az összes férfit, egyenként.

Húsz évtől fölfelé, te és Áron vegyétek számba mind, aki alkalmas hadi szolgálatra Izraelben, csoportonként.

Közben legyen mindig a segítségetekre valaki a törzsből, mégpedig a családoknak a feje.”

Csak a hadra fogható férfiakat veszik számba az összeírásnál („húsz évtől fölfelé”), kivéve Lévi törzsét, akik nem hadakoztak, helyette egyházi szolgálatot láttak el (a tanúság sátránál, majd később a szentélynél, a templomban). A hadi készülődés mellett fontos célként állapítható meg az adóztatható férfiak összeírása is.

A zsidók megszámlálása (Henri Félix Emmanuel Philippoteaux (1815–1884) metszete)

A Biblia a népszámlálást bűnnek tekinti, mivel a nép szaporodását, jólétét Isten közvetlenül adja. Aki ellenőrzi, az ő jogaiba avatkozik bele.

Mivel a népszámlálás bűnös dolog, még, ha az Úr rendelte is el, ezért a bűn megváltásaként minden összeírt férfinak fél sékel megváltást kellett fizetnie.

A fejadó Kiv 30,11-16

Az Úr így szólt Mózeshez: „Amikor majd az összeírásnál számba veszed Izrael fiait, mindenki adjon az Úrnak váltságdíjat életéért, hogy az összeírásnál ne érje csapás őket.

Mindenkinek, akire az összeírás vonatkozik, egy fél sékelt kell fizetnie, a szentély mértéke szerint, amely húsz gerát ér. Ez a fél sékel az Urat megillető fejadó.

Akire az összeírás vonatkozik, vagyis húsz évtől fölfelé, annak meg kell fizetnie a fejadót az Úrnak.

A gazdagnak nem kell többet, a szegénynek nem kell kevesebbet adnia, mint fél sékelt, amikor az Úrnak járó fejadót, mint az életért járó váltságdíjat fizetik.

Fogadd el a pénzt Izrael fiaitól és fordítsd a találkozás sátorának szolgálatára. Ez kieszközli, hogy az Úr megemlékezzék Izrael fiairól, és egyben váltságul szolgál életetekért.”

Kiv 38,25-26

A közösség összeírásánál összegyűjtött ezüst száz talentumot és ezerhétszázhetvenöt sékelt tett ki a szentély mértékegységében. A húsz éven felüliek számbavételénél egy beka, vagyis fél sékel jutott mindenkire a 603550 emberből.

Az egyenlő áldozatok (fél sékel mindenkitől) jelképezik azt, hogy a gyülekezetben is egyenlő jogokkal rendelkeznek a szabad férfiak, ugyanakkor ezzel megváltják magukat a népszámlálás bűnétől, illetve a hadakozás során megöltekért is („egyben váltságul szolgál életetekért”).

A templomadót erre a célra készített félsékelessel kellett megfizetni

A későbbiekben a népszámlálással együtt járó fél sékel váltságdíj megfizetése alakult át rendszeresen megfizetendő templomadóvá. Népszámlálásra is sor kerülhetett, de a templomadó fizetésének kötelezettsége a későbbiekben elvált magának a számbavételnek az aktusától. Az összege általában fél sékel volt, de kivételként megemlíthető, hogy Nehemiás könyvének 10,33-40c fejezete egyharmad sékelt említ.

A Bibliában további népszámlálások is találhatóak, így Szám 26,1-4-ben szintén Mózes veszi számba a népét, Dávid királyt megbünteti az Úr a népszámlálásért (2Sám 24,1-17, 1Krón 21,1-17), illetve Jézus születése is közvetlen kapcsolatban van egy népszámlálással.

A zsengeáldozat

Az áldozati kötelezettségek között kiemelt szerepe van az ún. zsengeáldozatnak, amely az első termés, az első állatszaporulat, sőt az első gyermek felajánlását jelenti. Ezekről már a Kivonulás könyve is több rendelkezést tartalmaz:

A zsenge és az elsőszülött

Ne késlekedj felajánlást tenni szérűd bőségéből és új borodból. Fiaid közül az elsőszülöttet add nekem.

Így kell tenned szarvasmarháddal és juhoddal is. De az elsőszülött hét napig maradjon anyjánál, s csak a nyolcadik napon ajánld fel nekem. (Kiv 22,28-29)

Izrael ünnepei

Földed terméséből a zsenge legjavát vidd el Uradnak, Istenednek a házába. (Kiv 23,19)

A szövetség

Szántófölded termésének zsengéjéből a legszebbet vidd Uradnak, Istenednek a házába. (Kiv 34,26)

Az Ószövetség további könyvei bővítik, pontosítják a felajánlás tárgyát képező termékeket, terményeket. Így fel kell ajánlani az ételek legjavát (Ez 44,30), az első kévét (Lev 23,9), az ültetett gyümölcsfa terméséből az első három évben nem szabad fogyasztani, a negyedik évben fel kell ajánlani az Úrnak, csak az ötödik évtől lehet azt elfogyasztani (Lev 19,23-25).

Az első gyümölcs felajánlása (Bibliaillusztrációs kártyalap 1896 és 1913 között)

Az első gyermek felajánlását az Ótestamentum a későbbiekben nem részletezi, itt lehet szó tényleges áldozatról is (ld. Ábrahám és Izsák történetét), de sokkal inkább arról, hogy az első gyermeket a leviták (az Isten felé való közvetítő szolgálatot ellátó papság) szolgálatára kell felajánlani.

Az áldozat felajánlásában és bemutatásában a leviták közreműködésére több szabályt is ad a Szentírás, így a Lev 23,9-20, a Szám 18,8-19. a MTörv 26,1-15,

A kötelezettség teljesítésének a szentély a színhelye, az áldozat bemutatásánál „Áron és fiai”, a papok teljes közvetítő szerepet vittek, mivel csak ők léphettek az oltárhoz, ennek ellenében az áldozatra vitt ételből megvolt a részesedésük. A lisztből, kenyérből, gabonából egyaránt csak egy maroknyit égettek el az oltáron. Ez a papi javadalom azt volt hivatva pótolni, hogy Lévi törzse nem kapott földbirtokot Kánaán felosztásakor. Tartalmilag ugyanakkor egyértelműen az Úr felé kizárólagos közvetítő szerepet ellátó papság felé teljesítendő adóról van szó.

A kötelezettséget nem előírásszerűen teljesítőket Jer 2,3-ban büntetéssel is megfenyegetik: „Izrael akkor az Úr szent tulajdona volt, az ő aratásának első termése. Azok, akik enni próbáltak belőle, mind megbűnhődtek, bajok szakadtak rájuk – mondja az Úr.”

Az első termés (annak egy részének) felajánlása más népek esetében is szokásos volt, ez egyfajta hála kifejezése, amely szerint a föld terményéből a földművelő ember valamit visszaad a termést adó Istennek.

Az első gyümölcs felajánlása Szaturnusznak (Palazzo Vecchio, Firenze)

A zsengeáldozat előírásai tükröződnek az új kenyér megszentelésében, az első kortynyi ital földre löttyentésében is.

&&&&&

A következő részben gazdasági kérdésekről, így József álomfejtéséről, Salamon gazdagságáról és a kamatról lesz szó.

Irodalom:

Az eddigiektől eltérően irodalomjegyzéket nem adunk meg, mivel a cikkben leírtak nagyon sok helyen megtalálhatóak, sokszor közismertek. A cikk legfeljebb abban ad többletet, hogy sajátos szempontok szerint szerkeszti ezeket egybe. Legfőbb forrás természetesen maga a Biblia (Szent István Társulat, az Apostoli Szentszék Könyvkiadója, 1976, Budapest). A szövegben néhány esetben hivatkozunk az Adó Online lapjain megjelent korábbi írásainkra.

The post Gazdaságra, adózásra vonatkozó rendelkezések az Ószövetségben – 2/1. rész appeared first on Adó Online.

Hozzászólások lezárva.