Fontos lépés a társasági adóemelés felé? – Komoly támogató lépett fel

Húsvéti akció a Portfolio-nál!
Új akciónk keretében a március 31. és április 9. között vásárolt éves SIGNATURE előfizetéseket most 40%-os kedvezménnyel, 18.000 forintért lehet megvásárolni. Így lényegesen kedvezőbb áron juthatsz hozzá a legfrissebb hírekhez, a legfontosabb elemzésekhez és az exkluzív tartalmakhoz. Ráadásul még a minőségi gazdasági tartalomgyártást is támogathatod. További részletek ide kattintva.

A világ legnagyobb internetes kiskereskedelmi vállalatát hosszú ideje érik bírálatok amiatt, hogy minden kiskaput kihasznál annak érdekében, hogy minél kevesebb adót kelljen fizetnie. Az Amazon 2018-ban és 2019-ben például egy dollár adót sem fizetett be az amerikai szövetségi költségvetésbe.

Joe Biden amerikai elnök a múlt héten ismertette kétezermilliárd dollár értékű infrastruktúrafejlesztési programját, amelynek végrehajtását részben a vállalati adók emeléséből befolyó pénzből finanszíroznák.Az elnök egyebek között indítványozta, hogy emeljék 21 százalékról 28 százalékra a társasági adót, zárják be az adóelkerülést lehetővé tévő kiskapukat, állapítsanak meg egy adóminimumot az amerikai vállalatok külföldi bevételeire, nehezítsék meg a vállalati nyereségek adóparadicsomokba való menekítését.

Az elképzeléseket kommentálva Jeff Bezos a vállalat blogfelületén kedden közölt írásában úgy fogalmazott, hogy támogatják a Biden-kormányzat törekvését, miszerint nagyszabású infrastrukturális befektetéseket hajtsanak végre az Egyesült Államokban.

Megértjük, hogy ez a beruházás engedményeket követel minden féltől úgy annak tekintetében, hogy mi fér a programba, mint annak tekintetében, hogy ki állja a költségeket (támogatjuk a társasági adó kulcsának emelését)

– áll Bezos bejegyzésében.

Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter a hét elején azt szorgalmazta, hogy állapítsanak meg egy globális társaságiadó-minimumot a nemzetközi tevékenységet folytató vállalatok számára. E kérdés szerdán napirendre kerül a világ 19 legnagyobb gazdaságát és az Európai Uniót tömörítő G20-csoport pénzügyminisztereinek videókonferenciáján.

Az amerikai technológiai nagyvállalatok, köztük az Amazon, a Facebook, az Apple és a Google, évek óta heves bírálatok kereszttüzében áll. Azt vetik szemükre szerte a világban, hogy túl kevés adót fizetnek ott, ahol üzletüket ténylegesen bonyolítják, hatalmas profitjukat a világon szinte bárhová át tudják könyveléssel csoportosítani.Ámbár hosszú évek óta folynak nemzetközi tárgyalások a nagy globális technológiai cégek egységes megadóztatásáról, mindeddig nem született megállapodás, így már több európai ország egyoldalúan vetett ki digitális szolgáltatási adót az érintett, túlnyomórészt amerikai vállalatokra.

Címlapkép: Elif Ozturk/Anadolu Agency via Getty Images

Forrás: portfolio.hu

Hozzászólások lezárva.