Fontos kérdés járvány idején: csökkenthetik a fizetésemet?

Sokféle munkáltatói reakciót láthatunk a napokban arra vonatkozóan, hogyan éljék túl a vállalatok a jelenlegi koronavírus okozta meglehetősen nehéz gazdasági helyzetet. Sajnos még a végét sem látva bizonytalan nagyon sok vállalat helyzete a bejelentett rendeletek, intézkedések ellenére is. Az egyik jellemző reakció, amit hallani lehet számos helyről, a munkavállalók bérének a csökkentése. Kérdés, megteheti-e ezt a munkáltató?

Kezdjük azzal a megállapítással, mely szerint a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 44. §-a szerint a munkaszerződést írásba kell foglalni, ebből következően, ha ezt módosítani szeretnénk, akkor a módosítás is akkor érvényes, ha azt írásba foglalták. A szóban, e-mail-ben történő értesítés még nem egyenlő a munkaszerződés módosításával, nem válik érvényessé, csak ha írásba foglalják, valamint azt aláírja mindkét fél.

Már kapható a HVG 2020-as Tb-különszáma, amelyet most 15% kiadói kedvezménnyel rendelhet meg!
2020. július 1-jétől teljesen új tb-törvény lép hatályba, az év első felében viszont még a „régi” járuléktörvényt kell használni. Éppen ezért a HVG Tb-különszáma mindkét tb-törvényt tartalmazza, külön magyarázatokkal az első és a második félévre, s megfelelő táblázatokkal, példákkal is segítjük az előírások értelmezését.
Részletek >>

58. § A felek a munkaszerződést közös megegyezéssel módosíthatják. A munkaszerződés módosítására a megkötésére vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni.

Ennek értelmében a munkaszerződés-módosításához mindkét fél beleegyezésére szükség van, tehát alá kell írnia a munkavállalónak és a munkáltatónak ahhoz, hogy érvénybe lépjen. Egyoldalúan a munkáltató nem módosíthatja a szerződés tartalmát. Mivel a munkavállaló bére is a munkaszerződés kötelező eleme, így ez is csak akkor tud módosulni, jelen esetben csökkenni, ha azt a munkavállaló elfogadja.

Olvassa tovább cikkünket, hogy megtudja mi történik akkor, ha nem fogadja el a munkavállaló a munkabér csökkentését, és nem írja alá a munkaszerződés módosítását!

A járványügyi helyzettel összefüggő cikkeinket
ITT olvashatja el.

Előfizetési csomagajánlataink:

Hozzászólások lezárva.