Fej vagy írás? Meglepően sokan bízták a véletlenre életük sorsdöntő kérdéseit

A népszerű Freakonomics könyv szerzője, Steven D. Levitt egy egészen újszerű kísérlettel vizsgálta meg az emberek döntési mechanizmusait. Egy olyan honlapot hozott létre, ahol eldöntendő kérdésekre kereshették a választ a résztvevők, és egy digitális pénzérme segítette őket a döntések meghozatalában. A kutatás kérdése az volt, hogy mennyire befolyásolja az embereket, hogy mit dob a gép, és mennyire lesznek később boldogok az eredménytől.

Az említett honlapon előre felsorolt listából választhattak a résztvevők, hogy melyik döntéssel szembesülnek aktuálisan az életükben. Természetesen a saját kérdéseiket is feltehették, de ezeket a kutató végül figyelmen kívül hagyta. Az előre megírt kérdések két nagy kategóriába estek, egy részük alapjaiban változtathatta meg a döntéshozók életét (például vállaljanak-e gyereket, felmondjanak-e a munkahelyükön vagy szakítsanak-e a párjukkal). A kevésbé fontos kategóriában olyan kérdések voltak, amik nem annyira véglegesek, például más diéta választása vagy leszokás a dohányzásról.

Levitt kifejezetten kérte, hogy olyanok vegyék igénybe a pénzérme segítségét, akik valamely döntésükben épp a határon vannak, nem tudják eldönteni, hogy mit szeretnének. Ezen kívül azt is hangsúlyozta, hogy igyekezzenek követni a pénzérme tanácsát. Ezt előbb egy két hónappal, majd egy fél évvel későbbi kérdőívvel tudta mérni, ahol többek között azt kérdezte meg, hogy megfogadták-e a tanácsot, és mennyivel érzik boldogabbnak magukat azóta. Lehetőség volt megadni egy harmadik felet is, akitől szintén megkérdezték, hogy a résztvevő valóban betartotta-e a pénzérme ajánlását, és mennyire látja őt boldognak azóta.

Több mint 20 ezer ember dobta fel a virtuális érmét. A legnépszerűbb kérdés az volt, hogy kilépjenek-e a munkahelyükről, de nem sokkal maradt le az sem, hogy szakítsanak-e a párjukkal. Az eredmények alapján az látszik, hogy

az emberek valóban hajlamosak voltak követni egy érme véletlenszerű ajánlását.

Átlagban a résztvevők 60 százaléka követte az érme döntését, ez valamivel alacsonyabb (50 százalék) azoknál, akiknél változást javasolt az érme, és magasabb (75 százalék) azoknál, akiknél azt tanácsolta, hogy maradjon minden úgy, ahogy van. Ebből látszik, hogy

szívesebben választjuk a kényelmes megoldást, és inkább nem változtatunk semmin.

Az is lényeges, hogy a fontos kérdéseknél szintén kevésbé számított az érme tanácsa, de még ezekben a esetekben is a válaszadók több mint fele követte az ajánlást. Kevésbé fontos kérdéseknél ez az arány 70 közelében volt.

A másik vizsgált kérdés az volt, hogy milyen hatással van az emberek boldogságára a döntés, amit így vagy úgy meghoznak. Az eredmények azt mutatják, hogy

azok az emberek számolnak be nagyobb boldogságról, akik változtattak az életükön,

és ők nem meglepő módon úgy is érzik, hogy jó döntést hoztak. Ez azért lehet, mert ők valóban a határán voltak annak, hogy meghozzák a döntést a változásról, és a pénzérme csak átsegítette őket, ezért boldogabbak lettek, és az aktív döntés elégedettséggel töltötte el őket.

Viszont nem lehet eltekinteni attól, hogy ez egy elég furcsa módja egy tudományos kísérlet futtatásának. A szerző is kiemeli, hogy felmerülnek bizonyos torzítások a mintával kapcsolatban. Eleve egy különleges csoport az, aki jó ötletnek tartja, hogy rábízza a jövőjét egy pénzérmére, de ráadásul az emberek nagy részét a saját podcastjának az oldalán vagy más hozzá köthető oldalakról toborozta, úgyhogy valószínűleg ismerik a kutatásait, és szeretnének is segíteni neki. Azt azonban nehéz a szerző szerint eldönteni, hogy ez milyen irányba torzítaná a válaszokat.

Az már egyértelműbb, hogy ha azok hajlandóbbak kitölteni a kérdőíveket két vagy hat hónap múlva, akik követték az érme hatását, az már erős torzító erővel bír. Szerencsére a megadott harmadik feleken keresztül meg tudta vizsgálni, hogy nagyobb-e a valószínűsége a kitöltésnek azok között, akik követték a pénzérme tanácsát. Az látszik, hogy a két hónappal későbbi kérdőívet is már valamivel többen töltötték ki azok közül, akik az érmére hallgattak, de a fél évvel későbbinél ez az eltérés már jóval nagyobb, így ez valóban torzíthatta az eredményeket.

Ugyanezt megvizsgálta azt figyelembe véve is, hogy vajon inkább a boldogabb emberek töltik-e ki a kérdőíveket. Itt is az látszik, hogy minimálisan nagyobb arányban töltötték ki a kérdőívet azok, akik változtattak az életükön, és ez boldogsággal tölti el őket a külső megfigyelő szerint, így ez újabb torzítással jár, bár kisebbel, mint az előző.

Végül azt is megnézte, hogy hazudnak-e a válaszadók, ha összevetik a válaszukat a külső fél megfigyeléseivel. Szerencsére az adatok azt mutatják, hogy ez a torzítás nincs jelen az eredményekben: akik kitöltötték a kérdőíveket, azok őszintén válaszoltak.

Összességében még az apróbb torzításokkal korrigálva is arra a következtetésre jut a szerző, hogy boldogabbak, akik meghozzák a döntést a változásról, és elégedettebbek is a döntéseikkel. Az emberek nagy része mégis inkább azt választja, hogy marad a megszokott mederben.

Fontos azonban hangsúlyozni, hogy ezek az eredmények csak azokra érvényesek, akik valóban komolyan gondolkoztak már a változáson, és szinte csak egy lépés választja el őket tőle. Az ő esetükben a kutatás szerint érdemes megtenni azt az utolsó lépést a hosszú távú boldogság érdekében.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkHabozol a fontos döntések előtt? Kísérlet bizonyítja, hogy megéri az ösztöneidre hallgatni57 ezer sportfogadás eredményeit elemezve arra jutott három közgazdász, hogy jobban jár, aki nem bizonytalankodik sokat egy döntés előtt.

Élet boldogság döntés kísérleti közgazdaságtan viselkedési közgazdaságtan Olvasson tovább a kategóriában

Hozzászólások lezárva.