Ezek a részvények most drágának tűnhetnek, de pár év múlva bánni fogod, hogy nem vettél belőlük

Húsvéti akció a Portfolio-nál!
Új akciónk keretében a március 31. és április 9. között vásárolt éves SIGNATURE előfizetéseket most 40%-os kedvezménnyel, 18.000 forintért lehet megvásárolni. Így lényegesen kedvezőbb áron juthatsz hozzá a legfrissebb hírekhez, a legfontosabb elemzésekhez és az exkluzív tartalmakhoz. Ráadásul még a minőségi gazdasági tartalomgyártást is támogathatod. További részletek ide kattintva.

Magasan árazott részvények

Sok befektető óvatos az olyan részvényekkel, amelyeknek kifejezetten magas P/E rátája van, azaz magasan vannak árazva az egy részvényre jutó profithoz képest, tehát röviden: drágák a részvényeik. Ez a gondolkodás viszont nem minden esetben célravezető.

Nem szabad elfelejteni, hogy a magas P/E rátával rendelkező cégek lehetséges, hogy képesek lesznek az árbevételüket és profitjukat a következő években is gyorsan növelni, ez pedig végül magasabb részvényárfolyamokhoz vezethet, még akkor is, ha az amerikai tőzsdék jelenleg is történelmi csúcsaik közelében járnak.

A vizsgált időtartam minimum 2-3 év, hiszen a várakozások szerint ebben a periódusban fog visszatérni a növekedéshez a gazdaság és a vállalati profitok is várhatóan visszapattanhatnak ezen az időtávon. Továbbá azt sem szabad elfelejteni, hogy a Fed ezen az időtávon még várhatóan a jelenlegi szinteken fogja tartani a kamatokat, ami szintén támogatja a részvénypiacokat.

Ezek alapján tehát kifejezetten izgalmasak lehetnek azok a részvények, amelyeknek várhatóan (a mostani árfolyam alapján) a következő években jelentősen csökkenni fog az előretekintő P/E rátája.

Az Amazon példája

Az április 8-át megelőző 5 évben az Amazon árfolyama 451 százalékot ralizott. A következő ábrán látszik, hogy historikusan mennyire volt magas a részvény előretekintő P/E rátája.

2015-ben bőven az 500-as érték fölött volt a mutató.

Ezek az előretekintő P/E ráták (a 12 hónapos gördülő konszenzus várakozások alapján) mindig is magasak voltak az Amazon esetében, főleg, ha az S&P 500-hoz és a Nasdaq 100 Indexhez viszonyítjuk, amelyek jelenleg a 22,3-as és a 27,5-ös szinten járnak.

Az előbbi két index előretekintő P/E rátája jóval alacsonyabb, mint az Amazoné, még úgy is, hogy az elmúlt két évben jelentősen emelkedtek, miközben az Amazon P/E rátája láthatóan csökkent.

Utólag nem nehéz belátni, hogy rengetegszer lehetett jó belépési pontokat találni az Amazon 1997-es IPO-ja óta, pedig P/E ráta alapján lényegében mindig is egy kifejezetten drága részvénynek számított. Viszont a piac nem az eredményeket, hanem sokkal inkább a rohamléptekben emelkedő árbevételt és a brutális növekedési sztorit árazta. Az Amazon árbevételének összetett éves növekedési üteme 29 százalékos volt 2015 és 2020 között és ebben az időszakban profitot is termelt a vállalat, viszont 2014-ben 241 millió dolláros vesztesége volt, 89 milliárd dolláros árbevételen.

Tehát az Amazon példájából jól látszik, hogy a vállalati profit könnyen félrevezető lehet, amikor valaki egy cég értékeltségét vizsgálja. Ez különösen igaz akkor, amikor a társaság inkább újra befekteti a megtermelt profitot, sem mint, hogy kimagasló eredményeket mutasson fel.

Drága? Nézőpont kérdése

A Nasdaq 100 Index a Nasdaq Composite Indexben lévő 100 legnagyobb piaci kapitalizációval rendelkező céget tartalmazza, kivéve a pénzügyi vállalatokat. Ez azt jelenti, hogy erősen túlsúlyban vannak az indexben a technológiai vállalatok és más gyorsan növekvő cégek.

Az elemzői várakozások alapján a következő táblázatban szereplő cégek bevételei fognak a legnagyobb mértékben nőni 2023-ig (11 cég nem került be, mert nincs hozzájuk tartozó 2023-as várakozás). A táblázatban tovább nem szerepelnek azok a cégek sem, amelyeknek várhatóan csökkenni fog a bevétele, vagy veszteségesek lesznek 2021-ben, 2022-ben, vagy 2023-ban.

Ezzel az eredeti 100-as listából 77 cég marad. Ezt leszűkítjük arra a 25 vállalatra, amelyeknek a legnagyobb a várható éves bevétel növekedési rátája a következő három évre, illetve az adott érve vonatkozó előretekintő P/E ráták is szerepelnek a táblázatban.

Visszatérve az Amazonos példához, a táblázatból látszik, hogy az elemzők arra számítanak, hogy az árbevétel növekedés 19 százalékra lassul a következő három évben, de ettől függetlenül ez továbbra is egy igen szép növekedési ráta abban az esetben, ha a várakozásoknak megfelelően tényleg fennmarad. A 2023-as EPS-re vetített részvényár pedig 34,8-as P/E rátát ad, ami azért nem mondható olyan eget rengetően magasnak egy ekkora növekedési kilátásokkal rendelkező cég esetében.

Ha a lista felső részét nézzük, akkor látszik, hogy a MercadoLibre, a Peloton, a Zoom vagy a Tesla estében a következő két évre nézett P/E továbbra is nagyon magas. Hosszútávú gondolkodóknak potenciálisan vonzó lehet az AMD, a Facebook, és még a Netflix is.  

Címlapkép: Michael Nagle/Bloomberg via Getty Images

Forrás: portfolio.hu

Hozzászólások lezárva.