Etikai díjat kapott a K&H Biztosító

Üzleti Etikai Díjat kapott a K&H Biztosító többek között a papírmentes adminisztrációt célzó és környezettudatos fejlesztéseiért, a digitalizációs törekvéseiért és a társadalmi felelősségvállalás területén végzett munkájáért. A K&H Biztosító stratégiájában a jövőben is fókuszban maradnak a társadalmi ügyek, miközben cél az is, hogy kisebb legyen a pénzintézet ökológiai lábnyoma.

A K&H Biztosító lett a közel két évtizedes múlttal rendelkező Üzleti Etikai Díj nyertese a multinacionális vállalat kategóriájában. Az elismerést 2000-ben László Ervin professzor, a Budapest Klub alapító elnöke, világhírű filozófus, író, számos akadémia tagja és Demcsák Mária, a Piac&Profit üzleti magazin alapító főszerkesztője hozta létre. A díj célja, hogy elismertebbé váljanak azok a magyar piacon működő etikus vállalatok, amelyek többek között nagy figyelmet fordítanak a környezet és a társadalom érdekeivel összehangolt fejlesztésekre.

„Mi, a K&H-nál, vezető pénzügyi intézetként hisszük, hogy ügyfeleink okos döntéseinek elősegítésén túl felelősek vagyunk azért a társadalomért és környezetért is, amelyben dolgozunk. A pénzügyi fenntarthatóság megteremtése mellett ezért arra is törekszünk, hogy válaszokat adjunk a társadalmi igényekre, így társadalmi szerepünket kiemelten a vállalkozásösztönzés, a pénzügyi oktatás, a környezetvédelem és az egészség területén szeretnénk erősíteni” – kommentálta az elismerést Kaszab Attila, a K&H Biztosító vezérigazgató-helyettese és a társaság nem-életbiztosítási vezetője.

Digitális megoldásokkal a gördülékeny ügyintézésért

Az etikus magatartást és az ügyfelek iránti elkötelezettséget mutatja a Biztosítónál többek között a folyamatos innováció, mint például a nem-életbiztosításokhoz köthető kárrendezési gyakorlat. A Társaság folyamatosan fejleszti az online kárbejelentési felületét. Ezen a platformon azonnal és gördülékenyen tehetik meg a kárbejelentésüket az ügyfelek, a múlt év óta pedig lehetőség van arra is, hogy a kárfelmérés kényelmesen, a telefon kameráján keresztül történjen. A K&H lakásbiztosításai pedig számos olyan fedezetet tartalmaznak, amelyek megfelelő biztosítási védelmet nyújtanak akár a klímaváltozás kapcsán kialakult szélsőséges időjárási viszonyok okozta károkra is. Az ügyfelek visszajelzéseit egy külön Ügyfélélmény csapat dolgozza fel és építi be a működésbe. „Innovatív szolgáltatásaink és folyamatos megújulásra való törekvéseink jól mutatják azon elkötelezettségünket, hogy folyamatosan emeljük ügyfeleinknek nyújtott szolgáltatásaink színvonalát, segítsük őket álmaik megvalósításában és értékeik megvédésében”- tette hozzá Kaszab Attila.

Papírmentes működés

A K&H Biztosító a K&H Csoport többi tagjával együtt felelősséget vállal a klímaváltozás negatív folyamatainak visszafordításáért is. A környezettudatosság érdekében többek között a gépjárműparkját folyamatosan cseréli, kiiktatva ezzel a dízeles gépjárműveket, hangsúlyt fektet az energiafelhasználás hatékonyságára és a szelektív hulladékgyűjtésre is.

A K&H Biztosító törekszik a papíralapú adminisztráció csökkentésére. A környezettudatos szerződéskötés érdekében egyre több helyi képviselő táblagépen készíti el a biztosítási ajánlatot, amelyet az ügyfelek azonnal alá is tudnak írni, valamint lehetőség nyílt a bankkártyás fizetésre is a helyi képviselőkkel történő szerződéskötés során. 2018-tól pedig már a bankfiókokban is tableten tudnak biztosítási szerződéseket kötni az ügyfelek.

Célkeresztben a munkavállalók

Az K&H Csoport tagjaként a K&H Biztosító a dolgozóknak is több lehetőséget kínál számos területen. Így lehetőség van továbbképzésekre, e-learning oktatásra, részmunkaidős foglalkoztatásra. A munkatársak bizalmát érzékelteti, hogy a Biztosítónál dolgozók közel egyharmada legalább 10 éve dolgozik a társaságnál. Emellett a pénzintézet a múlt évben 43,3 millió forintot költött egészségvédelemre és egészségügyi szolgáltatásokra.

A cégcsoport a K&H gyógyvarázs programon keresztül az elmúlt 14 évben több mint 600 millió forinttal segítette a gyermek-egészségügyet. A 2013 óta működő K&H gyógyvarázs mesedoktorok program pedig mára több mint 48 ezer regisztrált önkéntesével az ország egyik legnagyobb önkéntes kezdeményezésévé vált. A pénzintézet a sporttevékenységek támogatását is kiemelten kezeli: évek óta támogatja többek között a Magyar Paralimpiai Szövetséget, a Magyar Kézilabda Szövetséget és a tömegsportot.

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.