Egyre többen akarnak lakást építtetni Magyarországon, de nincs kivel

Az idén életbe lépett újabb otthonteremtési kedvezmények sorában az egyik legjelentősebb enyhítés, hogy aki új építésű ingatlant vásárol, annak az eddigi 27 százalékos áfa helyett csak 5 százalékot kell fizetnie. Ez azonban csak akkor lehetséges, ha a megvásárolt 

  • új lakás nem haladja meg a 150 négyzetmétert, vagy az
  • új ház alapterülete nem nagyobb 300 négyzetméternél.

Vincze Krisztián, a GV Hitelközpont ügyvezetője szerint az adócsökkentést tulajdonképpen feltámasztották, hiszen korábban már létezett, és előnyei is vannak.

A keresleti oldalt kevésbé érintette a 27 százalékos áfa tavaly, hiszen voltak még a piacon olyan ingatlanok, amelyek 5 százalékos áfával épültek. A kínálatban viszont jelentős volt a visszaesés, jóval kevesebb projekt indult. Úgy érezzük, hogy az új intézkedéseknek köszönhetően a kínálat is visszatér majd a korábbi szintre, és sikerül ellensúlyozni a válság okozta visszaesést is 

– magyarázta a szakember, aki szerint  a másik jelentős enyhítés a családok számára, hogy akik csokkal vásárolnak új építésű ingatlant, azok januártól az 5 százaléknyi áfatartalmat is visszaigényelhetik. Ez egy

  • 30 milliós lakásnál a 6,5 milliós megtakarításon túl további 1,5 milliós visszaigénylést jelent,
  • 50 milliósnál pedig a 11 milliós megtakarítás mellett további 2,5 milliót.

Vincze Krisztián szerint ezzel a lehetőséggel sokan szerettek volna élni, ezért a bejelentéseket követő hónapokban, az év utolsó negyedében megállt a piac, mert mindenki kivárt.

Tapasztalataink szerint ha valamilyen változást helyeznek kilátásba, engedményeket lebegtetnek be, akkor még azok is megállnak, akik igénybe sem tudják venni azokat, mert szemlélik a hatásokat. Az is kijelenthető, hogy az átlagosnál jóval több előszerződést kötöttek októbertől december végéig, hiszen így az adásvételre csak januárban kerül sor, és a kedvezményekkel lehet élni

– mutatott rá az országos hitelközvetítő hálózat vezetője, hozzátéve, hogy az idei év legnagyobb kérdése az lesz, milyen hatással lesznek a támogatások a munkaerő-kínálatra. Szakember kell ugyanis az építkezés mellett a felújításhoz is, amit szintén pénzel idéntől az állam, de jelenlegi tudásunk szerint

a kedvezmények 2022 decemberéig vehetők igénybe, tehát szorít mindenkit a határidő,

torlódás alakulhat ki. Ennek részben lehet árfelhajtó hatása is a piacra, másrészt pedig azt is eredményezheti, hogy akik elvesztették az állásukat, átképzik magukat, és az építőiparban próbálnak munkát találni. A szakember szerint ez is az átfogó támogatási logika része.

Forrás: index.hu

Hozzászólások lezárva.