Egy év alatt több ezer milliárd forintot költenek internetes vásárlásra Magyarországon

Egyetlen év alatt ötezer milliárd forintot tesz ki az online vásárlások mértéke Magyarországon – mondta Rajnai Zoltán, Magyarország kiberkoordinátora szombat este az M1-en.

A szakértő elmondta, a biztonságos online vásárlás érdekében érdemes a már jól ismert oldalakat felkeresni. Meg kell győződni arról is, hogy a honlapon megtalálható-e a bolt számlaszáma, elérhetősége és telephelye.

Fotó: Shutterstock

Bizonyos kötelezettségek feltüntetése is a bizalmat erősítheti, ilyenek lehetnek a szállítási határidőre, vagy az esetleges cserére vonatkozó információk – tette hozzá.

Hangsúlyozta, a legnagyobb probléma a külföldi online boltokkal van. Ezek ugyanis gyakran magyarnak tűnnek, és csak akkor derül ki, hogy külföldiek, amikor valamilyen gond merül fel a megvásárolt termék szállításakor.

A családok átlagosan 46 760 forintot költenek karácsonyi ajándékokra, ennek felét online – ez derült ki a Vatera friss felméréséből. Egyre tudatosabban választják ki a meglepetéseket, a kutatásban résztvevők kétharmada november végére már mindent beszerez, 36 százalékuk ezt december elejére vagy utolsó pillanatra hagyják.

Hozzászólások lezárva.