E-csalásbiztossá tennék az uniós adórendszert

Az uniós tagállamok pénteken megállapodásra jutottak, amelynek értelmében az adócsalás elleni küzdelemért felelős hatóságok hozzáférhetnek majd az online vásárlásokra vonatkozó adatokhoz, ami megkönnyíti az ágazatban elkövetett, az EU-ban évente mintegy 5 milliárd euróra becsült áfacsalások elleni küzdelmet. Mindemellett a megállapodás elősegíti a kis- és középvállalkozások adminisztratív terheinek csökkentését is – számol be a sajtóközlemény.

Pierre Moscovici, a gazdasági és pénzügyekért, valamint az adó- és vámügyért felelős biztos pénteki sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy az Európai Bizottság az elmúlt öt évben figyelemre méltó eredményeket ért el az uniós áfarendszer egyszerűsítését illetően, ezáltal csökkentve a csalás lehetőségét és könnyítve a jogszerűen tevékenykedő vállalkozások terheit.

“A tagállamok egyértelműen azonos álláspontot képviselnek e célokat illetően, és remélem, hogy ez a lendület a rendszer alapját képező jogszabályok nagyszabású reformjához vezethet” – nyilatkozta Moscovici.

Az uniós pénzügyminiszterek korábbi megállapítása szerint az utóbbi évek nagyarányú áfakiesése arra hívja fel a figyelmet, hogy az Európai Unió áfaszabályait teljes körűen meg kell reformálni, és a tagállamoknak szorosabban együtt kell működniük az áfacsalás visszaszorítása és a jogszerű üzleti és kereskedelmi tevékenységek megkönnyítése érdekében.

(MTI)