Donald Trump csodás ajándék volt a világ „erős embereinek”

Mi lesz velük, ha elveszik tőlük az ajándékot?

 

Inkább rosszat vagy nagyon rosszat hozhat az úgynevezett populista autoriter rezsimek számára, ha Donald Trump távozni kényszerül a hatalomból. Ahogy az nemzetközi kockázat felméréseiről ismert Eurasia Group egyik vezetője, Cliff Kupchan elemzi a számunkra a várható helyzetet: a nyíltan trumpista vagy a szavakban ugyan Trump ellen ágáló, de a lényeget tekintve a „Trump jelenségbe” kapaszkodóan hatalmat gyakorló vezér-alapú rendszerek némelyikében, azok működésében beláthatatlanul súlyos zavarokat okozhat az elnök bukása. Az ugyanis lebukást is jelent vélhetőleg, a bűnök lelepleződését és számonkérését. Márpedig nincs számottevő, erős autoriter, populista vezető, akinek lelkét ne nyomnák komolyabb köz- és magánbűnök. Politikai rettegés-járvány törhet ki a valóságos vírus járvánnyal párhuzamosan. Szintén világjárvány…

Zentai Péter: Aktuális szóval élve: vírusként terjedhet a világban a populista politika hanyatlása, bukása, ha Donald Trump megbukik?

Cliff Kupchan: Nemcsak az amerikai választások közeledte és Trump nem kizárható veresége adja az „apropóját” annak, hogy e témát igenis érdemleges feszegetni. Olaszországban nagyon nagy erőket mozgósítottak Salvini és Meloni – a két vezér populista – előrenyomulása, mielőbbi teljes hatalomra juttatása érdekében. Nem holmi külső beavatkozás, hanem helyi, népi ellenállásba ütközött az országos hatalom átvételi kísérlet. Ausztriában már nem kellett különösebben elővenni az radikálisan jobboldali, időközben lemondásra kényszerült, szabadságpárti vezért, Strache régi, mindmáig a populizmus természetrajzának egy részletét, tudniillik korrupt voltának lelepleződését alátámasztó videofelvételeit. Nem csak maga a politikus gyanúsítható hazaárulással, hanem a néhány évvel ezelőtt még rendkívül népszerű pártja is megbukott a bécsi választásokon. Elképesztő, hogy be se tudott kerülni a helyi parlamentbe. A populizmusnak mind a bal-mind a jobboldali változatát kivétel nélkül minden nyitott, valóságos demokráciában, Franciaországban éppúgy, mint Hollandiában, Skandináviában, Németországban – ez utóbbiban a szemünk előtt esik szét az AfD nevű radikálisan jobboldali erő – nem átmenetinek tetsző, hanem tartósnak mutatkozó betegségeket mutat fel.

Miért is?

A kutatások arra engednek következtetni, hogy nincs bennük hosszú távra szóló vonzerő. A demokratikus társadalmakban nem elegendő csak ellenségképeket felvázolni és primitív válaszokat adni komplikált kihívásokra. Márpedig, amíg létezett a migráció jelentette népi félelem, addig „ment a szekere” a lényegében csakis a migrációs tematikától népszerűségre szert tett politikai-szellemi tábornak. De a népi, közvéleménybeli tapasztalatok végül is nem romlottak, hanem effektíve javultak a migránsokról. Minden esetre megszűnt témának lenni. Emiatt nem „tör ki forradalom” egyetlen európai országban sem. 

Szerintem a globalizáció- és  EU- ellenesség, a liberálisnak tartott úgynevezett média-politikai-gazdasági elittel szembeni össznépi gyűlölet szintén roppant jelentős szerepet játszott mind a Brexit, mind a 2016-os Trump győzelemben… Az EU vagy George Soros személye körüli gyűlölet és gyűlölet keltés átfogóan tudott érvényesülni – a migráns veszélytől függetlenül is – Törökországban, Oroszországban, Belaruszban éppúgy, mint Magyarországon, Lengyelországban, Venezuelában, Brazíliában, Trump Fehér Házában, Netanjahu Izraeljében. Mind populisták, persze világképükben, tanultságukban, intelligenciájukban, országaik helyzetében drámai a különbség

Mármint a kifelé mutatott világképükben. Belülről kísértetiesen hasonlítanak egymáshoz. Tudniillik kivétel nélkül erősen öncélú, egocentrikus emberek, némelyikük totál cinikus, tudatosan hazudozó. Mindent egybevetve – ezt majd a történészek és pszichológusok fogják alaposan kutatni – mind egyidejűleg erős és gyenge karakterek.

Nyugat-Európa társadalmai minden jel szerint eleve nem szolgálnak táptalajul a populista, értsd a politikát primitívnek feltüntető, azt árucikknek tekintő pártok és emberek tartós hatalomra jutásához. Egyrészt mert erősek az ellenőrző intézmények, másrészt azért nem, mert a széles közvélemény és a média anyagilag és erkölcsileg független, a korrupció nem meghatározó jelenség sem a politikában, sem a gazdaságban, sem a tudományban. A zsarolási potenciállal való rendszerszintű visszaélés nem része a nyugat-európai, általában a nyugati kultúrának, de ma már egy sor kelet-közép európai társadalomban sem használják ki a hatalom ellenőrzése alá kerülni képes média, bűnüldöző apparátus, főként az ügyészség révén alkalmazható zsarolási erőt politikai belső ellenfelekkel és kritikus külföldi államok vezető személyiségeivel, kormányaival szemben. Ezt Európában ma csak Lengyelországban, Magyarországon és Bulgáriában, valamint némely  nyugat- balkáni államokban teszi, mert megteheti a hatalom.

De – elméletileg, történelmileg – az Egyesült Államokban tehetné meg a legkevésbé a hatalom. És mégis Donald Trump megpróbált- nem is annyira sikertelenül – szembeszállni az elmélettel és a történelemmel.

Úgy van. Elképesztő, hogy Donald Trump micsoda hallatlan elánnal próbált – úgymond az amerikai nép érdekében – egyfajta belső államcsínyt végrehajtani az elmúlt négy évben. Minden tőle telhetőt megtett, hogy bizalmasaival teletűzdelje – és őket autoriter hatalommal felruházott főnökké tegye – az elnököt tradicionálisan ellenőrizni hivatott intézményeket. Lényegében ugyanazt készült végigcsinálni, amit a szélsőbaloldali Venezuelában, Chavez és annak halálát követően Maduro elnök megtett. De ez az Egyesült Államokban nem tud megvalósulni, mert autoriter gondolkodásával Trump egyedül maradt, nincs senki, aki „bűntársává” szegődne hosszú távon. Viszont például a jelenlegi lengyel és magyar vezetés tagjai olyannyira össze tudtak forrni, hogy nekik sikerült ugyanaz, ami Venezuelában. Maguk alá kellett gyűrni kivétel nélkül minden olyan intézményt, amely ellenőrzésükre hivatott. Másként, de jóval egyértelműbb népi támogatás mellett – az indiai és a brazil elnöknek szintén sikerült.  Totális formában például az orosz, a belarusz és a török elnök mindennek az urává vált. De aligha tartósan.

Az említett országok tehát „mikroban” nagyon eltérőek, szinte összehasonlíthatatlanak gazdaságilag, történetileg. Azonban „makroban” egyforma „vezéreik” észjárása és ennek megfelelően nagyon is hasonlatos hatalom gyakorlási technikájuk.

Közülük messze a legfantasztikusabb, legkevésbé hihetőnek tűnt szcenáriót Donald Trump akarta megvalósítani. És egyelőre ő az elnök, akár győzhet megint.

Ezeknek az embereknek a lelkét köz és magánbűnök terhelik.  Mindannyiukét.  Például Duterte, a Fülöp-szigetek, vagy Maduro, Venezuela „erős embere”, de maga Donald Trump esetében is folytak vagy egy napon óhatatlanul folyni fognak nyomozások a legkülönbözőbb bűn elkövetések ügyében.

Arra az eredendő kérdésére, hogy „magával rántja-e a szakadékban Donald Trump a vele „egyívású” külföldi populistákat, ha vereséget szenved, első körben egyértelműen az a válasz, hogy rövid távon semmiképpen sem. De potenciálisan nagyon is.

Éppen azért, amiről mostanáig beszéltünk.

Ha Donald Trump veszít, akkor az számára – nem csupán pszichésen, karakteréből, személyiségéből fakadóan – azt jelenti, hogy börtönbe kerülhet. A részletek mellőzése nélkül, bárki utána nézhet, hogy rendkívüli jelentőséggel bíró bűnügyi eljárások vannak függőben ellene, és minél inkább válik reálissá, hogy veszít, annál nagyobb a realitása annak, hogy korábbi, erősen gyanítható  bűnöket akar az utolsó napokban eltussolni, illetve, hogy korábban hűséges, most inkább eltávolodni készülő hívei – kompenzálásként – együtt akarnak működni az ügyészségekkel, bíróságokkal, rendőrséggel Trump ellenében – Trump lebuktatásában és saját „irhájuk mentése” céljából.

Miért is aktuális ez az alapvető kérdésem szemszögéből?

Ha az Egyesült Államokban mindez bekövetkezik – Trump igenis retteg tőle, hogy bekövetkezhet – akkor rettegni fog a többi ultra-hatalmú populista vezető is. Egyszerűen nem létezik olyan populista vezér, aki nem vádolható meg bűnökben való közvetlen-közvetett részvétellel.

Ha személy szerint ők maguk – ahogy ez a huszadik század diktátorai esetében történt – nem is adtak írásban utasításokat, nem adták hivatalosan nevüket bűnök elkövetéséhez, de jogászi és társadalmi oknyomozó munkával megint felderíthető lesz, hogy a bűnök megnevezhető elkövetői nem tehették volna meg, amit tettek, ha nem kapnak valamiféle biztatást a legfőbb vezetőktől.  A „rettegés foka” azáltal élesedik tovább nemzetközileg, hogy Trump ugyebár bevonta vélt, gyanítható bűneibe több családtagját és barátját. Ha tehát, őket is felelősségre vonhatják bíróságok előtt, akkor az precedens értéket képvisel Törökországban éppúgy, mint Brazíliában, Izraelben, és minden más populista kormányzattal, vezér irányítással működtetett országban. Nem csak a „főnök”, hanem annak családja, annak baráti köre, a barátok barátai, a családok távoli rokonai – mindannyian félni fognak, mert – elvileg – ugyanaz történhet velük, mint a Trump-klánnal és annak kiszolgáló klienseivel.

Amennyiben Trump egyáltalán vereséget szenved és azt követően jogi „leszámolás” indul ellene és családtagjai illetőleg az „klánt” kiszolgáló kliensek ellen…

Amennyiben…– ezt helyesen mondja. De még akkor sem csupán Donald Trump gyanítható bűn-történetei azok, amik miatt beindulhat az a bizonyos nemzetközi „vírusfertőzés” – Trump nem kizárható nagy veresége nyomán. Hanem azért, mert Donald Trumpot ikonná, ikonukká tették propaganda-sajtójuk révén a populista politikát folytató „leaderek”, politikai szuper erős emberek, klánvezérek. Ha egy ennyire, és mesterségesen, belső propaganda célokat is szolgálandóan pozitív vagy negatív példaképpé tett, néhol: Izraelben, Indiában, Brazíliában „istenített” ikon megbukik, akkor az, országhatárokon messze túlnyúló jelentőséggel bír.

Egyrészt a reálisnál nagyobb félelmet gerjeszt a populista rezsimek működtetőin és támogatói táborukon belül, másrészt a reálisnál nagyobb reményeket ébreszt, nagyobb bátorságot nyújt a populizmus uralma ellen fellépő brazilokban, izraeliekben, törökökben, oroszokban, magyarokban, lengyelekben, fehér-oroszokban.

Ezzel párhuzamosan nyilván a nyugati, alapvetően Trump-ellenes, demokráciákban is. Persze másként. Gondolom én.

Egyetértünk. Joe Biden megválasztása nem Bidennek a személynek, hanem az antipopulista, az autoriter szellemiség, a hatalommal való szisztematikus visszaélés, a politika csupán áruként való kezelése ellen harcoló nyitott demokráciák híveinek az – erős túlzással élve – globális győzelme lehet. Hogy az lesz-e vagy sem, az persze függ attól, hogy Trump hajlandó-e beletörődni nem kizárható súlyos vereségébe, egyáltalán, ha tényszerűen kikap.

Továbbá attól, hogy miként próbálják az esetleges vereségét relativizálni, szőnyeg alá seperni saját közvéleményük előtt a populista rendszerek vezérei. Ez konkrétan inkább kihívás Izraelben, a Fülöp-szigeteken, Brazíliában, Indiában, Magyarországon, Lengyelországban, tehát az úgymond mégiscsak a „nyugathoz” tartozó, de nagyon hangosan és elkötelezetten trumpista, populista hatalmasságok számára. Oroszországban, Törökországban, Venezuelában, Iránban viszont könnyen ki tudják forgatni az-objektíve ezen országok vezérei számára is vereséggel felérő – Trump vereség jelentőségét. Azt úgy fogják eladni népüknek és klienseiknek, hogy „örülnünk kell, mert Donald Trump az amerikai imperializmus megtestesítője volt, az amerikai arrogancia szenvedett vereséget. Hurrá”.

Valójában – mindent egybevetve – ezeknek a rendszereknek Donald Trump ajándék volt az elmúlt négy évben.

The post Donald Trump csodás ajándék volt a világ „erős embereinek” appeared first on alapblog.

Hozzászólások lezárva.