Dobozos vs. egyedi fejlesztés: mit lépnek a cégek a kikényszerített digitalizáció korában?

Sokszor éri az a vád a kis-és középvállalkozásokat, hogy nem nyúlnak bátran a digitális megoldásokhoz, emiatt pedig bonyolult papírmunka mellett és kevésbé hatékony módon tudnak csak működni. Ha egy döntéshozó fel is ismeri a digitalizáció szükségességét, akkor is már az első pillanatban előkerül egy kardinális kérdés. Dobozos terméket vegyen, és esetleg ahhoz a szoftverhez hajlítsa a vállalkozása működését, vagy kezdjen el a nulláról lefejlesztetni egy cégre szabott rendszert?

Mindkét megoldásnak kétségkívül vannak előnyei, a dobozos termékekkel sincs semmilyen probléma. Az ilyen rendszerek az ár-érték arányukat nézve általában nagyon kedvezőek, de az egyedi igények miatt lesznek korlátaik – mondta Lacfi Dávid, a TechTree Solutions Hungary Kft. ügyvezetője IoT Zóna című műsorunkban. A fejlesztők ugyanis általában úgy állítják össze a dobozos szoftveres megoldásokat, hogy azzal minél szélesebb kört le tudjanak fedni. Kedvező esetben a terméket egy időben egyszerre sok ügyfél veszi meg, így az egyes cégekre jutó bekerülési költségek meglehetősen alacsonyak. Mivel a dobozos termékek kész funkcionalitással, dokumentációval rendelkeznek, rövid idő alatt csatasorba állíthatók, és megkönnyíthetik a korábban papírhalmokban fuldokló kkv-k mindennapjait.

Hátrányuk ugyanakkor, hogy éppen a széles és színes vevőkör miatt sok általánosítást tartalmaznak, ami nem feltétlenül kompatibilis az egyedi igényekkel. Ha pedig a vállalkozás működését a dobozos termékhez való alkalmazkodás miatt át kell hangolni, az sem feltétlenül szerencsés.

A siker kulcsa itt is a részletekben rejlik

Az előbb vázoltaknak szinte homlokegyenest az ellentéte az egyedi fejlesztés. Drágább, időigényesebb, de a speciális igényeket sokkal jobban ki tudja szolgálni. Már ha a cég betéve ismeri a saját igényeit. Lacfi Dávid szerint a megrendelőiknél gyakran előfordul, hogy eljutnak a kezdő gondolatig, de az adott szoftver rendszerbe állítása után már nem feltétlenül figyelnek arra, hogy milyen további kihívások, megoldandó problémák merülhetnek még fel.

A TechTree Solutions Hungary Kft. moduláris rendszerben fejleszt. Ez esetükben azt jelenti, hogyha egy cég kezdetben – akár szándékosan – is kihagyja egy-egy területnek a digitális lefedését, akkor később is minden gond nélkül beépíthető egy újabb modul a már üzemelő rendszerbe. Ugyanakkor a kezdeti átgondolás nagyon fontos, hiszen a digitális rendszer alapfilozófiájába, működésébe már elég nehéz belenyúlni, inkább a hozzáépítés, a kiegészítés, a bővítés tud működni.

Nem véletlen, hogy a TechTree a potenciális megrendelőknél is első körben az igényeket méri fel, a mindennapi, ügyfelekkel kapcsolatos problémákat azonosítja. Majd jön a tervezés fázisa, amelyet a jóváhagyás, a fejlesztés, majd a tesztelés követ, mielőtt élesben is ki lehet próbálni a megoldást. Mindez jóval időigényesebb folyamat, de sokkal személyre szabottabb végeredmény kínál, mint egy dobozos rendszer.

A teljes cikket az IoT Zóna oldalán olvashatják el.

Hozzászólások lezárva.