Decemberben sem állt meg az árak csökkenése az albérletpiacon

Budapesten 14, országos szinten 11 százalékkal lettek olcsóbbak az albérletek.

Folytatódott a kiadó lakások bérleti díjának a csökkenése a múlt év utolsó hónapjában is – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal és az Ingatlan.com lakbérindexből. Decemberben

az országos albérletárak 1,3 százalékkal mérséklődtek novemberhez képest, az egy évvel korábbi bérleti díjakkal összehasonlítva pedig 11 százalékos volt a csökkenés.

Balogh László, az ingatlanos portál vezető gazdasági szakértője azt mondta, december volt sorrendben az ötödik hónap, amikor csökkent az országos lakbérindex, és a fővárost sújtja legjobban az albérletpiaci keresletcsökkenés.

Éves szinten a fővárosi albérletárak 14,3 százalékkal estek vissza, Pest megyében ugyanakkor csak 2,6 százalékkal. 

Balogh szerint az eltérés részben azzal magyarázható, hogy a fővárosi albérletárak jóval magasabbról indultak, és a befektetőknek folyamatosan alkalmazkodniuk kell a koronavírus okozta helyzethez és a külföldi turisták hiányához. Pest megyében nem volt korábban olyan mértékű áremelkedés, ráadásul a kínálat is szűkösebb volt.

Az ország nagy részében szintén csökkentek a bérleti díjak, viszont az észak-magyarországi és észak-alföldi városokban emelkedtek éves szinten: előbbiek 3,6, utóbbiak 1,4 százalékkal lettek magasabbak.

Az ingatlan.com közleménye szerint a fővárosban az összes lakás 9 százalékát akarták kiadni tavaly. Az V., a VI. és a VII. kerületben az összes lakás 21-30 százalékára kerestek bérlőt a tulajdonosok. Jelentős, 11-16 százalékos volt az albérletek aránya az I., a II., a VIII., a IX. és a XIII. kerületben is.

„Az a tény, hogy tavaly majdnem minden harmadik belvárosi lakást kiadásra hirdettek meg az ingatlan.com-on, részben nem meglepő, mivel a KSH adatai alapján 2019-ben a vevők 30 százaléka külföldi volt a belső kerületekben, illetve 2015 és 2019 között a fővárosi lakásvásárlók 30-40 százaléka befektetési céllal keresett ingatlant” – mondta Balogh László.

Hozzászólások lezárva.