Csúnyán pórul jártak a minimálbéresek, a nyugdíjasok sem állnak fényesen

Egyelőre fedezi az idei nyugdíjemelés az áremelkedést, de tavasszal még nagyobb inflációra lehet számítani az idősek körében. Az alacsony bért keresőket viszont semmi nem vigasztalja.

<!–

<!– Piacesprofit_468/500×60/200_cikk_normal_content_1

activateBanner(‘Piacesprofit_cikk_normal_content_1’);

–>

Apró lépésekben, de elkezdett emelkedni az idősek fogyasztása szerint figyelt infláció – írja laptársunk, az mfor.hu. A Központi Statisztikai Hivatal friss jelentése szerint míg  fogyasztói árindex 3,1 százalékos volt februárban, addig a nyugdíjas infláció 3,2 százalékos. Ez a tendencia volt egyébként megfigyelhető az év első hónapjában is, az idősek nagyobb áremelkedést érzékelhettek a KSH adatai szerint: akkor az alapadat 2,7 százalék volt, a nyugdíjas infláció 2,9 százalék.

Az első két hónapban tehát összességében 3,05 százalékkal drágult átlagosan az idősek élete. Ez szinte megfelel annak a mértéknek (3 százalék), amennyivel év elején emelték a nyugdíjakat. Ráadásul februárban megérkezett a 13. havi járandóság egyheti részének megfelelő összeg, vagyis elmondható, hogy egyelőre fedezi az áremelkedést az állam juttatása.

Szakértők azonban a következő hónapokban további gyorsulásra számítanak az inflációban. Tavaly ilyentájt például zuhanni kezdett az olajár, ami az üzemanyagok árazását befolyásolta erőteljesen. Annak oka a koronavírus-járvány miatt összeomló gazdaság volt. Idén ezzel ellentétes folyamatot látunk, időközben az ipar valamelyest magára talált, a nemzetközi jegyzések emelkedni kezdtek, amint erre ma reggeli cikkünkben is felhívtuk a figyelmet. A kereslettel tehát nincs akkora gond, mint egy éve, persze kérdés, hogy a két hetes teljes lezárás, ami alatt a legtöbb szolgáltató nem nyithat ki, hogyan befolyásolja majd a benzinkutak forgalmát, ezen keresztül pedig az üzemanyagok árát.

Fotó: MTI

Fotó: MTI

A következő hónapokban tehát akár 4 százalékos év/éves inflációs adatokkal is találkozhatunk. A benzin mellett az élelmiszerárak fogják nagyban meghatározni, hogy mennyit fognak ebből megérezni a nyugdíjasok, ezek a termékek szerepelnek ugyanis nagyobb súllyal a fogyasztási kosarukban. A mai adat szerint az egy évvel ezelőttihez képest 3,4 százalékkal nőtt átlagosan az élelmiszerár, de ezen belül nagy a szórás: az étolaj például 25,1 százalékkal drágult, a liszt 7,1 százalékkal, az idényáras termények 5,8 százalékkal. A sertéshús ugyanakkor 7,3 százalékkal lett olcsóbb (hangsúlyozzuk, átlagosan, ettől eltérő árváltozást érzékelhetnek a vásárlók a boltokban).

Tavaly a hasonló időszakban egyébként lendületesebb volt a nyugdíjasok inflációja, akkor bőven 4 százalék feletti adatot rögzített januárban és februárban a KSH.

A minimálbéresek az idei év nagy vesztesei egyelőre

A leszakadó társadalmi csoportok közül 2021 vesztesei eddig a minimálbéresek. A szokásos előző év végi időpont helyett csak január utolsó napjaiban sikerült megállapodniuk a feleknek a 2021-es minimálbér és garantált bérminimum értékéről, így az csak februártól volt érvényes. A döntés értelmében 4 százalékkal emelkedtek a legkisebb bérek, ám a januári változatlanság miatt a legkevesebbet keresők az első két hónapra vetítve átlag havi  2 százalékos bérnövekedést könyvelhettek el, de csak papíron. A gyakorlatban ennél is rosszabb a helyzet: mivel a minimálbér-emelés februártól lépett életbe, az emelt összegű juttatást legelőször most, a márciusi fizetés során kapják kézhez az érintettek.

Hozzászólások lezárva.