Célegyenesben a KRESZ módosítása

Több egyeztetés után hamarosan a célegyenesbe érhet a KRESZ módosítása, amellyel többek között az elektromos rollerek és kerékpárok megjelenésére is reagálnak – mondta el az InfoRádió Aréna című műsorában az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos. Révész Máriusz beszélt továbbá a gyermekek biztonságosabb utcai közlekedéséről, valamint szó esett a Giro d`Italiáról is, olvasható az Infostart.hu oldalon.

Révész Máriusz a KRESZ módosításával kapcsolatban közölte, valamennyi kerékpáros szervezetnek az az első kérése, hogy a kötelező kerékpárút-használatot el kell törölni, ami abból is adódik, hogy a gyakorlott kerékpárosok nagyobb veszélyben érzik magukat a családok, kisgyerekek között, különösen a keskeny, rossz állapotú kerékpárutakon, mint az autóút szélén kerékpározva. Ami némiképp egybevág a baleseti statisztikákkal is, különösen a városokban, ahol a kerékpárutakat a járdán vezetik. A konfliktus tehát, hogy a versenykerékpárosok hol kerékpározzanak: az út szélén vagy egy olyan kerékpárúton, ami a baleseti statisztikák szerint veszélyesebb, mintha az út szélén bicikliznének.

A KRESZ-módosítással kapcsolatban három éve folynak az egyeztetések, legutóbb az Országos Balesetmegőrzési Bizottság (OBB) volt, amely végigtárgyalta az anyagot. Ennek során hét vagy nyolc pontban további kérdések merültek föl, ezért Halmosi Zsolt vezérőrnaggyal, az OBB vezetőjével abban állapodtak meg, hogy az húsvét utáni második héten – ha a helyzet lehetővé teszi – online egyeztetést fognak tartani a vitás kérdések tisztázása érdekében – ismertette az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos.

A teljes cikket itt olvashatja el.

Előfizetési csomagajánlataink:

Hozzászólások lezárva.