Cáfolták, hogy Donald Trump nyomást gyakorolt volna az ukrán elnökre

A The Washington Post és a The New York Times csütörtökön, illetve pénteken meg nem nevezett forrásokra hivatkozva azt írták, hogy az amerikai elnök egy júliusi  telefonbeszélgetésben állítólag nyomatékosan arra kérte Zelenszkijt, hogy indítson vizsgálatot Joe Biden, Trump egyik fő politikai ellenfele és fia ellen.

Tudom, hogy miről szólt a beszélgetés, és úgy gondolom, nem volt nyomásgyakorlás – mondta Prisztajko a Reuters jelentése szerint. Ez egy hosszú, baráti beszélgetés volt, sok kérdést érintett, amelyek időnként komoly válaszokat igényeltek – jelentette ki az ukrán külügyminiszter.

Trump pénteken a Twitteren tagadta és álhírnek minősítette a neki tulajdonított beszélgetést.

Az amerikai sajtó korábbi beszámolói szerint Joe Biden – aki 2009-2017 között Barack Obama alelnöke volt – 2014-ben támogatta Viktor Janukovics akkori oroszbarát ukrán elnök megbuktatását, és az új elnöknek, Petro Porosenkónak katonai támogatást ígért, de cserébe azt követelte, hogy az ő Hunter nevű fiát tegyék meg az ukrán gázipari cég igazgatótanácsa tagjának. Ez meg is történt.

A két amerikai lap jelentése nyomán pénteken demokrata párti törvényhozók vizsgálatot sürgettek annak kiderítésére, hogy vajon Trump és ügyvédje nyomást gyakorolt-e az ukrán kormányra annak érdekében, hogy a 2020-as amerikai elnökválasztás idején hozzon nyilvánosságra kompromittáló dolgokat a választási vetélytársáról.

Forrás: portfolio.hu

Hozzászólások lezárva.