Biden rákapcsol a nukleáris fegyverkezés limitálására

Az orosz-amerikai Új START- (START-3) szerződés meghosszabbítása az Egyesült Államok nemzetbiztonsági érdeke, és csak a kezdete, hogy Oroszországot bevonják egy ilyen folyamatba – jelentette ki kedden a leszerelési témával megbízott amerikai nagykövet.

Biden elnök régóta világossá tette, hogy az Új START az Egyesült Államok nemzetbiztonsági érdeke

– mondta Robert Wood egy genfi, internetes leszerelési távkonferencián. A meghosszabbítás még fontosabb most, amikor az Oroszországgal való kapcsolat nem túl jó – tette hozzá.

Fotó: Getty Images

A START meghosszabbítása csak „a kezdete, és nem a vége az Oroszország bevonására a szövetségesekkel együtt tett erőfeszítéseknek

– mondta Wood.

A konferencián felszólaló orosz nagykövet, Gennagyij Gatyilov azt hangsúlyozta, hogy az ÚJ START meghosszabbításával nyert idő lehetővé teszi Oroszországnak és az Egyesült Államoknak, hogy komolyan dolgozhassanak együtt megtalálni a megoldásokat a nemzetközi biztonság és stratégiai stabilitás terén felmerült kérdésekre.

Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő hétfőn Moszkvában a Rosszija 24 hírtelevíziónak nyilatkozva azt mondta, hogy már meg is kezdődtek a szakértői tárgyalások a szerződés február 5-én lejáró hatályának a meghosszabbításáról.

Gyakorlati munkáról van szó, amely megkezdődött„ – mondta a szóvivő.

Az Új START az 1991-ben Mihail Gorbacsov akkori szovjet elnök és George H.W. Bush volt amerikai elnök által megkötött START-1 utódja. Vlagyimir Putyin orosz és Barack Obama volt amerikai elnök írta alá 2010-ben, és 2011-ben lépett hatályba.

A megállapodás a rendszerbe állított robbanófejek számát 1550-ben, a hordozóeszközökét pedig – beleértve a rendszerbe nem állított eszközöket is – 800-ban maximalizálta. Ezek közül mindkét fél 700-at állíthat rendszerbe.

Hozzászólások lezárva.