Bemutatkozott a 62 millió forintos Mercedes-Maybach szabadidő-autó – hvg.hu

A Mercedes is meglépte, így már SUV kategóriában is van luxusautója.

Alighogy bemutatta a Mercedes a legnagyobb SUV-ját, a GLS-t a mai napon Los Angelesben, délutánra is tartogatott egy meglepetést, mégpedig a királykategóriás Mercedes Maybach 600 GLS személyében.

A bemutatkozás másik érdekessége, hogy erre Kínában került sor, alig pár órával az amerikai bemutató után. Mindebből is jól látszik, milyen szempontok alapján tartanak manapság már premiereket a legnagyobb autógyártók, mely piacok a legfontosabbak egy-egy szegmensnek.

©

A Maybach embléma mindig is a luxus kategória csúcsát jelentette a német gyártónál, néha saját márkaként, néha pedig a Mercedes-Maybach párosban összefonódva.

A legújabb Mercedes-Maybach 600 GLS-ben természetesen a méretosztály legnagyobb motorja kap helyet a 4 literes V8-as benzinmotor formájában, amely 558 lóerős teljesítményt, illetve 750 Nm-es nyomatékot ad le. Mindez persze azt is jelenti, hogy aki egy V12-es motorra számított, annak picit csalódnia kell, de manapság már ezek az erőforrások a környezetvédelmi előírások miatt csak nagyon limitált lehetőséget kapnak. A 2,78 tonnás monstrum így is 4,9 másodperc alatt van 100 km/h-n és közben elvileg csak 11,7 litert fogyaszt százon.

©

©

©

A Maybach egyébként is inkább a tökéletes luxusról, mint a sportosságról szól. A külsőségekben az egyedi hűtőrácsról és színekről, a hatalmas 22-es kerekekről és olyan elektromosan előbújó fellépőkről, amelyek az ajtók nyitásakor jelennek meg. Fontos tudni, hogy a Maybach csak négyszemélyes változatban készül, hatalmas lábtámaszos hátsó ülésekkel. Hűtőszekrény, pezsgős készlet és a levegő frissességéért felelős speciális klimatizálás is ugyancsak rendelhető a méretes luxus SUV-ba.

©

©

©

©

©

©

©

Az Mercedes-Maybach GLS 600 hivatalosan majd 2020 második felében lesz kapható, nagyjából 220 ezer dolláros kezdőáron. A modell a Bentley Bentayga, az Aston Martin DBX és vélhetően még a Rolls-Royce Cullinan vevőkörére vadászik majd.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Forrás: google

Hozzászólások lezárva.