Az ipari szereplőknek elengedhetetlen az Ipar 4.0 a gyártásban

Az SAP és az MPI Csoport felmérésének egy részletet kiemelve is látható, mennyire fontos a gyártásban az Ipar 4.0. A megkérdezett gyáripari vezetők 45 százaléka szerint extrém módon fontos, 38 százalék szerint pedig nagyon fontos szerepet játszik az iparágon belül az Ipar 4.0, ráadásul a válaszadók több mint fele szerint öt éven belül szignifikáns változásokat hozhat ez a technológia az iparban.

Tömören összefoglalja a helyzetet az is, hogy a gyártásban érdekelt cégek vezetőinek 42 százaléka nyilatkozott úgy, hogy az Ipar 4.0-é a jövő.

Növekvő beruházás az Ipar 4.0-ba

A cégvezetők válaszai alapján a gyártási folyamatok 41 százalékát látták el Ipar 4.0-ás megoldásokkal, ugyanakkor a válaszadók 88 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a jövőben növelni fogja ezt az arányt.

A nem termelési folyamatok 33 százalékában használnak okos eszközöket a megkérdezettek, és a válaszadók 86 százaléka ezen a területen is növekedéssel számol.

Okos termékek

Ha az Ipar 4.0-ás termékekre összpontosítunk, akkor azt látni, hogy a válaszadók 46 százalékának fontos, hogy a termékei is Ipar 4.0-ásak legyenek, valamint 37 százaléknak vannak ilyen irányú tervei. Összességében átlagos a válaszadók 38 százaléka gyárt okos termékeket, ezeken 36 százalékos a profitjuk, míg az egyéb termékeken csak 33 százalék.

A tanulmányból kiderül az is, hogy a cégvezetők szerint a koronavírus-járvány növelheti az Ipar 4.0 terjedését a gyáriparban, és nagyban hozzájárul a válságból való kilábaláshoz is – írja a Manufacturing Global.

Forrás: autopro.hu

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.