Az ezüst lett a Reddit kisbefektetőinek új célpontja, nyolcéves csúcson az árfolyam

Nyolcéves csúcsra lőtt ki az ezüst tőzsdei árfolyamának ára hétfőn, miután a nemesfém vált a részvénypiacot felkavaró kisbefektetők újabb célpontjává – írja a Reuters

Az ezüst azonnali vételi ára hétfőre 11 százalékot emelkedett a londoni tőzsdén, múlt szerda óta pedig összesen 19 százalékkal lett drágább. A folyamat a bányavállalatokra is hatással van, a hírügynökség szerint például egyes kisebb, ausztrál cégek részvényei 90 százalékkal lettek drágábbak.

A Reddit nevű internetes fórumon szerveződő kisbefektetők januárban kezdtek a tőzsde felforgatásába. Először az amerikai GameStop videojáték-boltlánc részvényeit vásárolták tömegesen, tudatosan okozva ezzel jelentős veszteséget a boltlánc papírjait shortoló nagybefektetőknek. A GameStop-lufit elindító szubredditnek (Reddit-csoportnak) mostanra több millió tagja van, és a szám rohamosan nő – akár az általuk célba vett papírok száma.

A szerveződő kisbefektetők ugyan sokat kereshetnének is azzal, ha elkezdenék eladni a részvényeket, amiknek feltornázták az árát, de a pénzszerzés helyett főleg a kapitalizmussal szemben ellen érzett megvetés és a kiábrándultság motiválja őket. Az ezüst vásárlását is Reddit-posztok ezrei és Youtube-videók százai előzték meg a Reuters szerint, melyekben azt ecsetelték, hogy ezzel ugyancsak kár okozható a nagybefektetőknek és hedge found-oknak.

Ez történik, ha a csóró kisember berág, és lázadó Soros Györgynek áll

Dühös vagy unatkozó kisbefektetők kezdtek lufikat fújni a tőzsdén, ahol a brókerek shortolni próbáltak. Minden összeállt, ami ehhez kell: a közösségi médiumok mémkultúrája, a bárki számára elérhető tőzsdézős app, az amerikai kormány által szórt helikopterpénz. A tőzsdemokrácia megjelenésére senki nem volt felkészülve.

Hozzászólások lezárva.