Az egészségügy potyautasait is kiszűri az új járuléktörvény

Ha az Országgyűlés elfogadja az új társadalombiztosítási törvényt, akkor jövőre – az adminisztrációs terhek jelentős csökkentésén túl – automatikusan kiszűri az egészségügy potyautasait a törvény rendelkezései alapján felálló új rendszer – közölte a Pénzügyminisztérium (PM).

Az elmúlt kilenc hónap alatt – 2019. január 1. és 2019. szeptember 27. között – mintegy 75 ezer úgynevezett “piros lámpás” adózót szűrt ki az adóhivatal, vagyis 75 ezren próbáltak meg jogosulatlanul igénybe venni valamilyen társadalombiztosítási szolgáltatást. Az adóhivatali vizsgálat során kiderült, hogy az érintettek összességében 6,6 milliárd forint egészségügyi szolgáltatási járulékot nem fizettek meg – ismertette a tárca.

A társadalombiztosítási törvénytervezet egyik célja az, hogy a potyautasokat, akik jogosulatlanul veszik igénybe az egészségügyi szolgáltatásokat, és ezzel a költségvetés mellett a tisztességes adófizetőket is megkárosítják, automatikusan kiszűrje a rendszer – ecseteli a PM.

A minisztérium leszögezi: aki eddig jogosult volt egészségügyi ellátásra, az ezután is jogosult marad, így senki nem szorul ki az ellátásból. A biztosítottakat (például a munkaviszonyban állókat, az egyéni és társas vállalkozókat, a közszolgálatban dolgozókat) ez a változás egyáltalán nem érinti, ők a biztosítási jogviszonyuk fennállása miatt jogosultak az egészségügyi ellátásra. Azokat sem érinti, akik után a központi költségvetés fizeti az egészségügyi szolgáltatási járulékot (például a gyeden, gyesen lévő szülők, a diákok, a hallgatók, a nyugdíjasok).

A változások a sürgősségi ellátást sem érintik – húzta alá a tárca. Az egészségügyről szóló törvény szerint minden betegnek joga van sürgős szükség esetén az életmentő, illetve a súlyos vagy maradandó egészségkárosodás megelőzését biztosító ellátáshoz, valamint fájdalmának csillapításához és szenvedéseinek csökkentéséhez. A mentés igénybevételéhez való jog Magyarország területén – állampolgárságra vagy egészségbiztosítási jogviszony fennállására való tekintet nélkül – mindenkit megillet – szögezte le a PM.

A változás mindössze abban áll, hogy aki jelenleg is csak az egészségügyi szolgáltatási járulék ellenében lenne jogosult az egészségügyi ellátásra, az ne kerülhesse ki a fizetési kötelezettségét. Önhibáján kívül senki nem kerülhet hátrányos helyzetbe, tekintettel arra, hogy a NEAK jelzését követően a NAV jelenleg is megkeresi az érintett magánszemélyt, és ezzel együtt megvizsgálja azt, hogy fennáll-e az egészségügyiszolgáltatásijárulék-fizetési kötelezettség.

A külföldön dolgozók esetében sem hoz változást az új törvény, hiszen főszabály szerint továbbra is mindenki ott jogosult ellátásra, ahol az adót, illetve a járulékot megfizeti.

A társadalombiztosítási törvényjavaslat a gazdaságvédelmi akcióterv egyik lényeges, adóegyszerűsítő pontját valósítja meg. A jelentőségét pedig nemcsak az mutatja, hogy az adófajták számát harmadával csökkenti a kormány a ciklus végéig, hanem inkább az, hogy bürokratikus terhek csökkentésével a gazdálkodók komoly összegeket és időt takaríthatnak meg. 

A PM közleményében jelezte: a társadalombiztosítási törvényjavaslatot jövő héten fogadhatja el az Országgyűlés. A tervezet 2020. július 1-jén léphet hatályba, vagyis egyrészt kellő időt hagy a felkészülésre, másrészt könnyebbséget is jelent, hiszen a taj szám csak abban az esetben válik automatikusan érvénytelenné a módosítás alapján, ha valaki július 1-jétől számítottan halmoz fel három havi egészségügyiszolgáltatásijárulék-tartozást.

Előfizetési csomagajánlataink: