Az autók előtt bőven voltak városi terek, így aztán sportoltak is rajtuk

Az utcai sportok hagyománya régebbi, mint elsőre gondolnánk. A járványhelyzet felértékelte a köztereket, amelyeket valójában az ókor óta használunk, de csak most kezdjük újra észrevenni, mennyire fontosak a jóllétünk szempontjából. Vendégszerzőnk cikksorozatának első része.

Az elmúlt kétszáz évben a városok szerepe, feladata folyamatosan változott. Az ipari forradalom megindította a városiasodás folyamatát, így a vidéki lakosság aránya folyamatosan csökkent. A kezdetekben a kihívást a terjeszkedés jelentette, a közszolgáltatások ellátása, a közlekedés, majd a 20. században az egyéni közlekedés fejlesztése volt a prioritás, melyről az akkori városfejlesztők azt gondolták, ez a cél határtalan és korlátlan módon fejleszthető.

Visszatekintve már nem csak a szakma látja ezt zsákutcának, hanem maguk a lakosok is, akik nap mint nap tapasztalják, hogy a mérges gázokat eregető dobozok elvették a közös területet és veszéllyel telítették meg a poliszokat, melyben többek között a sport is visszaszorult.

A 21. század már ennek tudatában tervezi városait és a közösségi tér, a lakók számára kialakított felületek prioritást élveznek az egyéni közlekedéssel szemben, hiszen mi másra is való egy város, ha nem arra, hogy használjuk! Márpedig a közlekedés nem lehet cél, mert ez valójában csak egy eszköz.

Jelen cikk a sport kialakulását, fejlődését, a városokban és a társadalmakban betöltött szerepét elemzi, majd a sorozat következő részében víziót kíván bemutatni a sport és város jövőbeli kapcsolatát illetően.

Epizódok a városi sport történetéből

A különböző sportágak eredetével kapcsolatban számos eltérő forrást találunk, gyökereik azonban jól láthatóak az ősi és ókori játékokban, igaz, a korai sport a legkevésbé sem volt szabadidős tevékenység, hiszen sok élet veszett el az ókori sportpályákon. Annyi bizonyos, hogy a görög és római játékok meghatározó szerepet töltöttek be a sportágak kialakulásában.

A küzdősportok  funkciójukból fakadóan a legősibb hagyományok, melyek egyértelműen a hadászat-vadászat alapfeltételei voltak és melyek aztán később az ókori olimpiákon is megjelentek (birkózás, ökölvívás, pankráció stb.). Az ember-ember elleni küzdelem szinte minden népcsoportnál megjelent és egyedi formát öltött, így mára minden nagyobb nemzetnek saját, kiforrott stílusa és szabályzata van.

Az ókori csapatjátékok  –  hasonlóan az egyéni, vagy küzdősportokhoz  – a küzdelemre épültek, a támadás, a játékosok közötti harc a sport szerves része volt. A csapatsportban megjelent továbbá a futás, a dobás és a rúgás is, mely a mai tojáslabdás játékok (rögbi, amerikai, vagy ausztrál futball) elődei voltak.

A középkori sportjátékok talán még ókori elődeiknél is durvábbak voltak, hiszen a feudális rendszer katonai utánpótlását szolgálták, a katonáskodás pedig az alsóbb rétegek számára az egyetlen kitörési lehetőség volt. Az úgynevezett folk futball (a mai rögbi elődje) számos népcsoportnál megjelent. Ezek

a vérre menő küzdelmek rendszerint ünnepek alkalmával kerültek megrendezésre a települések főterein, vagy szomszédos legelőkön szabályok nélkül, így lényegében az összecsapó falvak minden férfi tagja részt vehetett a játékban.

A középkor falvaiban továbbá kedvelt volt minden olyan sportág, mely a katonai készséget szolgálta (íjászat, súlyemelés sziklákkal); Angliában a lóversenyek, Itáliában a vívás és lovagi tornák voltak népszerűek, a helyszín pedig jellemzően településközpontok, piacterek, várudvarok voltak.

A rögbi barátságosabb műfaja csak jóval később, a 18. században vált hivatalos sportággá, amikor egy Birmingham melletti kisvárosban, Rugbyben működő iskola nagyobb figyelmet kezdett fordítani a sportolásra az oktatásban és rendszeres mérkőzésekkel igyekezett elkötelezni a diákokat; ekkor a mérkőzések még nem 2×40 percig, hanem akár öt napig is tartottak. A sport egészen a 18. századig

jellemzően a hadászat, vadászat eszközeként, közlekedési formaként (sí és korcsolya) és népi ünnepek játékaként jelent meg.

Az iparosodás felgyorsította a termelést és a népesség városokba áramlását eredményezte, ahol a különböző kulturális hagyományok keveredni kezdtek. Az új ipari munkarend sokkal feszítettebb volt a korábbi vidékihez képest, így a kikapcsolódás, a leisure time kiemelt szerepet kapott leginkább a munkás osztályok körében. Az új környezetben továbbá nem voltak mezők és legelők— de még az első park is csak a 17. század végén nyílt meg időszakosan,  így

sokszor a macskaköves utcák, főterek és piacok adtak otthont a küzdő- és labdajátékoknak.

A Margitszigetnél másfélszer nagyobb Hyde Park eredetileg VIII. Henrik vadászparkja volt a 16. században és csak egy századdal később nyitották meg bizonyos részeit a lakosság számára, akiknek hamar kedvelt találkozási pont lett, ahol sportoltak, beszélgettek, kirándultak és nem utolsó sorban párbajoztak. A Hyde Park első, a várost kiszolgáló, városi tér szempontú tervezése a 17. század elején kezdődött, majd ezt a példát követte számos más londoni és európai park is, mint például a budapesti Városliget, vagy a vagy a bécsi Práter.

A mai sportágak második születési ideje tehát a városiasodás korszaka volt,

amikor a különböző népcsoportok és szokásaik megjelentek a sűrűsödő környezetben és összecsiszolódtak, rendszereződtek, finomodtak. De ha a sport a hétköznapi városi élet egyik jellemzője volt, mely az emberek között játszódott, akkor hova tűnt a 20. században?

A motorizáció megjelenése és az ember száműzése a városi terekről

Az autó előtti városokat a street life, az utcák intenzív használata jellemezte. Az utca a közösségi élet, találkozás, vásárlás, rendezvények, sportolás, sportesemények és a közlekedés színhelye volt, ahol ezek a funkciók különösebb szabályrendszer nélkül alkalmazkodtak egymáshoz, hiszen nem veszélyeztették egymást.

A 19. század közepén megjelentek a gőz, majd elektromos tömegközlekedési járművek, a legfőbb közlekedési módokat (gyaloglás, lovaskocsi, lóvagonok és lovas-omnibuszok) az elektromos vasúti kocsik, villamosok, trolibuszok váltották fel, így a korábban bejárható centrumok tágulni kezdtek, és az urbanizáció folyamata végérvényesen megindult. Míg a korábbi sétáló városok mindössze 1–2 km sugarúak voltak, addig az új tömegközlekedési eszközöknek köszönhetően a városok területe néhány évtized alatt a tízszeresére nőtt.

A közlekedési módok változása az európai városokban kevésbé volt drasztikus, mint az amerikai kontinensen, hiszen ezen városok zöme több száz éves múltra tekint vissza, a sűrű, centrális szövet pedig a városi életre épült, nem az egyéni közlekedésre.

A kezdetekben elképzelhetetlen volt tehát, hogy autók lepjék el a városközpontokat, a körutakat, vagy a járdákat.

Az autó korszak előtt épült — zömében európai és ázsiai — városok lelkesen követték a nagytestvér példáját, azonban ezek a városok korán fizikai határaikba ütköztek, így nem maradt más, mint a meglévő felületek alárendelése az autónak. Hollandia sem tett másként egészen a 70-es évekig, amikor lakossági tüntetések kényszerítették ki a (vissza)-változást. Számos nagyobb beruházást kellett lefújniuk, de Hollandia, még mielőtt teljesen átépíti városait, újra a gyalogos és kerékpáros közlekedést választotta.

Az emberek száműzése a közterekről

A személyautó előtti több ezer évben a városlakók saját, szabad terükként használták a közterületeket. Az egyéni közlekedés iparosodásával az utcai élet azonban óriási konfliktusba ütközött, hiszen a több száz kilós járművek szabályrendszer nélkül vettek részt a városi életben, egyre több jogot és teret követelve maguknak.

Az új környezetben a gyalogos közlekedés egyre inkább esetlegessé, véletlenszerűvé vált, a városok szociális, rekreációs, találkozási funkciói fokozatosan tűntek el, és az ember jelenléte a városi térben egyszerűen veszélyessé vált.

Kevés helyen voltak annyira tudatosak a városok, mint Hollandiában, azonban az autós dominancia hamar kiváltotta a városi térre való igényt, majd minden városban. Az első sétálóutcákat a 30-as években építették Németországban, ahol a cél az autóforgalom kiszorítása volt. Néhány tíz évvel később más országok is megelégelték az autó dominanciát és sorra nyíltak az autómentes, tematikus, kezdetekben leginkább bevásárlóutcák.

Így érkeztünk el ahhoz a korszakhoz, amelyben a város mint sportpálya jelenik meg. De melyek voltak azok az erők, amelyek a sportot életformává emelték és a városi térbe küldték? Mi hívta életre az úgynevezett játszóteresedést? Hogy hat az egészséges életmód és a divat a városok tervezésére, a városi sportra? Hogyan jelentek meg a szegények sportjai a városokban? Mi a városi futóversenyek hatása? Minderről a sorozat következő részében lesz szó.

Mezős Balázs
városkommunikációs szakember, a Budapest Urban Games alapítója

Főbb források: Robert Crego: Sports and Games of the 18th and the 19th Centuries, British History Online: Leisure and Culture: Sport after 1700, Martin V. Velosi: The Automobile Shapes The City

A vendégszerzők külsős szakértők, nem a Forbes szerkesztőségének tagjai, véleményük nem feltétlenül tükrözi a Forbesét.

Hozzászólások lezárva.