Az AstraZeneca kilencmillió adaggal több oltóanyagot ígér

Korábbi terveihez képest kilencmillió adaggal többet szállít az Európai Uniónak az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) ellen kifejlesztett oltóanyagából az AstraZeneca az első negyedévben – jelentette be vasárnap este Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke.

A brüsszeli bizottság vezetője a ZDF köztelevíziónak elmondta, hogy a brit-svéd gyógyszeripari óriáscég vállalása 30 százalékos növekedést jelent az egy héttel korábban közölt terveihez viszonyítva.

Az EU így 31 millió helyett 40 millió adaghoz jut az Oxfordi Egyetemmel együttműködésben kifejlesztett vakcinából március végéig.

Az AstraZeneca azt is vállalta, hogy szállításait az eredeti menetrendhez képest egy héttel korábban elkezdi, és bővíti gyártókapacitását az EU-ban – ismertette a német politikus.

Kiemelte, hogy

az EU-ban már 12 millióan kaptak oltást a SARS-Cov-2 ellen. Ez „az Európai Unió méretéhez képest tekintélyes szám”, és azt mutatja, hogy az oltási kampány „jól halad”.

Fotó: Kenzo Tribouillard / POOL/AFP

Kétségtelen, hogy a következő hetek még nehezek lesznek, de március végére megoldják a szállítási gondokat, és jóval több oltóanyag áll majd az EU-tagországok rendelkezésére. Ezért továbbra is ki kell tartani az eredeti tervek mellett.

Azt szeretnénk, hogy a nyár végére a felnőttek 70 százaléka rendelkezzék oltással az EU-ban, hatalmas teljesítmény lesz, ha ez sikerül

– mondta.
Azzal kapcsolatban, hogy a közösségből távozott Nagy-Britanniában az utóbbi 24 órában rekordot döntöttek, 600 ezernél is több embernek adtak be oltást az új koronavírus ellen, és így megközelítette a kilencmilliót azok száma, akik megkapták az oltóanyag első adagját, a bizottság vezetője kifejtette, hogy nincs versengés az EU és volt tagja között.

„Szerintem jelenleg csak a vírussal és az idővel futunk versenyt” – mondta Ursula von der Leyen. Az AstraZeneca terméke az EU-ban a harmadik a SARS-Cov-2 elleni oltóanyagok sorában az amerikai Pfizer és a német BioNTech közös fejlesztésű oltása, illetve az amerikai Moderna vakcinája után. A bizottság pénteken adott ki engedélyt forgalmazására.

Előnye, hogy alacsonyabb az előállítási költsége a rivális oltóanyagokhoz képest. Szállítás közben sem igényel mélyfagyasztást, a gyártástól a felhasználásig normál hűtőszekrényben, négy és nyolc Celsius-fok közötti hőmérsékleten tárolható. A beszerzéseket a tagországok megbízásából intéző bizottság 400 millió adag megvásárlásáról kötött szerződést a gyártóval.

Hozzászólások lezárva.