Az Aptiv megoldása lehet a kulcs az autonóm járművek terjedéséhez

A korábban Delphi néven ismert Aptiv alelnöke és technológiai vezetője, Glen De Vos egy online konferencián beszélt a vállalat Smart Vehichle Architecture (SVA) nevű felépítményéről, ami – De Vos megfogalmazása szerint – demokratizálhatja az autonóm járműveket. Az SVA nagy népszerűségnek örvend a gyártók körében, így nagyrészt ennek köszönheti az Alpin a 2020-as növekedését.

De Vos szerint 2025-re már tíz millió járműben lehet ott az SVA, mert már most is van három olyan OEM, aki használja a technológiát, további kettő gyártó pedig 2021-ben fogja adaptálni azt. Egyes gyártók az adott brand összes modelljében használják az SVA-t, mások csak egyes régiókban, vagy csak egyes típusok esetében.

Nem az okos szenzorok jelentik a megoldást

Az SVA újdonsága abban rejlik, hogy az autókra szerelt szenzorok tényleg csak szenzorként működnek, míg maga az SVA jelenti az agyat és az idegrendszert az autóban. A szenzorokban csak annyi szoftvert hagytak meg, ami a külvilág érzékeléséhez feltétlenül szükséges, de az adatok feldolgozása és értelmezése az SVA-ban történik, nem a szenzorokban.

De Vos szerint így hetven százalékkal kisebb és harminc százalékkal könnyebb szenzorokat szerelhetnek fel az autonóm járművekre az úgynevezett okos szenzorokhoz képest, amik fel is dolgozzák az érzékelt adatokat.

Viszonylag olcsó megoldások

Az SVA-val jelenleg egyestől a félhivatalos kettes pluszig terjedő szint érhető el az „önvezetésben”. De Vos szerint egy kettes szintű autonóm jármű rendszere 450 és 550 dollár között mozog ezzel a felépítménnyel, míg a kettes plusz változata akár már 1200 dollárba is kerülhet.

Az igazi költséget az innen való továbblépés, az önvezetés hármas, vagy akár négyes és ötös szintje jelentené. A jelenlegi rendszer fejlesztése az autonóm járművek hármas szintjéig ötezer dollár lenne autónként az Aptiv alelnöke szerint.

Az Aptiv jelenleg azzal számol, hogy az önvezetés négyes és ötös szintje először a haszongépjárművek esetében lesz elérhető. Azt a szakemberek sem tudják megmondani, hogy mikor: lehet, hogy 2028-ban, de az is lehet, hogy 2035-ben. Valamikor biztosan – idézi De Vos-t a SAE Mobilus.

Forrás: autopro.hu

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.