Az antracitszürkétől az Azzuro Dino-ig – ezek az autóipari trendszínek

Paolo Tumminelli, a kölni Nemzetközi Tervezői Iskola professzora felhívja a figyelmet a trendszínek és a tényleges autóállomány közötti különbségekre. Elmondása szerint csak úgy, mint korábban, az eladott autók közül a fekete és szürkeárnyalatos színek mennek a legjobban. Mostanában divatosak még a föld- és homokszínű metálfényű lakkozások is.

A nem színes árnyalatok közül a fehér volt az elmúlt évtizedben a legkelendőbb.

Az Azzuro Dino és a Bugatti-kék között

Mostanában Tumminelli szerint az élénk középkék árnyalat – valahol az Azzuro Dio és a Bugatti-kék között középen – nagyon kedvelt. A lakkozás árnyalata azonban nagyban függ az autó osztályától is. A kisebb járműveket gyakrabban rendelik színesre festve, de a nagyobb autóknál ezek jelentik inkább a ritka kivételt.

Nem mindig ezek a visszafogott színek domináltak az utakon. Még az 1970-es években is rengeteg színes autó volt, a narancssárgától kezdve a zöldig. Ma azonban már inkább a semlegesebb színek dominálnak, még a zöld is egyre ritkábbá vált.

Vannak azonban olyan autógyártók, akik tudatosan feltűnő színeket támogatnak – mesélte a professzor. Ott van például a Ferrari, ami már évtizedek óta kínálja autóit élénkpiros színben. A Mazda néhány éve új modelljeit lávavörös színben kínálja, és egyébként sok ügyfél rendeli autóját ilyen színben. A Mercedes A osztályánál a többség a 11 választható szín közül a sarki fehéret részesíti előnyben, míg az S osztálynál az obszidiánfekete dominál.

„Az ügyfelek a nyilvános képek alapján tájékozódnak”

– Egy autó színének kevés köze van a tulajdonos önmegvalósításához – mondta Tumminelli. – A legtöbb megrendelő inkább visszafogott színeket választ, így akar biztosra menni.

Sokan ezért rendelnek szürke autót, és ezt egy színes fóliával feldobják. Ha mégsem tetszik az a szín, egyszerűen csak leszedik a kocsiról.

Az elkövetkező évekre a szakértő a metálfényezés reneszánszát látja megvalósulni, ami az ezüst és az azúrkék keveréke lesz. Az elektromobilitással ez a trend tovább gyűrűzhet. A szürke és fekete árnyalatok azonban továbbra is népszerűek lesznek.

Azok az autóvásárlók, akik valami különlegeset akarnak kifejezni, talán színesebb árnyalatokat is választanak, de a legtöbb ügyfél a konzervatív vonalat követi.

– Az autó komoly befektetés. Az ügyfelek a nyilvános képek alapján tájékozódnak. Amit az utcán látnak, vagy reklámként a szemük elé kerül, szívesebben veszik meg – magyarázta Tumminelli.

„Ha BMW, akkor a kék”

Mark Gutjahr, a BASF lakkgyártó főtervezője a jövő autólakk árnyalatait kutatja. A BASF Európában nem csak a piacvezetőknek, hanem szinte az összes gyártónak beszállít.

Minden autógyártónak megvannak a saját színei, jelenleg Európában mintegy 700 különböző árnyalat van a piacon – magyarázta Gutjahr. Aktuálisan a kék és a szürke színeket látja népszerűnek. Az Európában kínált színek közül csak a kéknek 135 árnyalatát forgalmazzák, és ez a szám az utóbbi időben nőtt meg ilyen ugrásszerűen.

A kék azért népszerű, mert sportosnak tartják. A legtöbb gyártó hozzákapcsolja a saját piaci imázsához.

– Ha BMW, akkor a kék jut eszembe, mivel már a logóban is megjelenik ez a szín – mondta el.

A zöld azonban az egyik legkevésbé rendelt szín, pedig sok árnyalata van. Most azonban nem az agresszív citruszöld számít menőnek, hanem inkább valami elegánsabb árnyalat, mint például a smaragdzöld.

Ma már rengeteg szürke árnyalat létezik, az uni-szürkétől kezdve az antracitig. Hatalmas a változatosság.

„Ezt már senki sem akarja választani”

A kék és a szürke mellett Gutjahr a bézs és az arany árnyalatokat látja népszerűnek. Szerinte nagyon elegánsan néz ki, ha az árnyalat szürke és bézs szín között játszik. Úgy gondolja, az elkövetkező években a meleg árnyalatok jönnek divatba, melynek gazdasági okai vannak; egy rideg világban mindenki a melegebb árnyalatú esztétika után vágyakozik.

A szürkeárnyalatok is a vörös és a zöld vegyítésével lesznek melegebbek.

– Az ezüst népszerűsége azonban csökken. Már elöregedett árnyalatnak tekintik, pedig a 2000-es évek elején nagyon népszerű volt – mondta Gutjahr. – Ezt már senki nem akarja választani.

Az ezüst lakk aránya 15 éve 30% körül mozgott, mára visszaesett 10%-ra.

Más szakértőkkel szemben Marj Gutjahr azonban azt mondja, hogy az autókat ne csak a népszerű színekben kínálják, azért, hogy nagyobb számban tudják eladni őket. Egy különleges színnel különlegessé lehet tenni az autót, ami miatt a használtautó piacon keresettebbé válhat.

Fontos, hogy élőben lássuk

Amennyiben lehetséges, célszerű élőben, saját szemünkkel megnézni a színárnyalatot, mivel online, vagy egy katalógusból nem tudjuk megfelelően belőni az árnyalatot.

Gurjahr szerint azonban az autó színének nincs köze a tulajdonosa kedvenc színéhez. Szerinte a színnek az autóhoz kell illenie. A kedvenc színeket inkább privát környezetben használják, például az otthon berendezésénél.

Forrás: autopro.hu