A Wizz Air jelentős fellendülésben bízik

A Wizz Air a nyári szezonban jelentős fellendülésre számít, és abban bízik, hogy kapacitásának kihasználtsága az idén meg fogja haladni a tavalyi 80 százalékot – közölte a diszkont légitársaság pénteken ahhoz kapcsolódva, hogy

már foglalhatók a 2021/22-es téli menetrendjében szereplő utak.

A járatokra WIZZ Discount Club tagok péntektől már foglalhatnak, február 18-tól pedig klubtagság nélkül is elérhetők a jegyek az interneten.

MInt írták, a most feltöltött utakban nincs változás a korábbiakhoz képest, ám ez még változhat a koronavírus-járványhoz kapcsolódó korlátozások, illetve a légitársaság folyamatos útvonalhálózat-fejlesztésének köszönhetően.

A Wizz Air jelenleg a kapacitása mintegy 15-20 százalékát üzemelteti,

mivel nagyon sok országban továbbra is szigorú beutazási korlátozások vannak hatályban.

Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI

Ugyanakkor a légitársaság a nyári szezonban már komolyabb fellendülésre számít, és bízik abban, hogy a tavalyi 80 százalékos kapacitás-kihasználtságot is meghaladja majd, illetve az év végi időszakban teljesítményével újra túlszárnyalja majd a piacot.

A légitársaság rámutatott:

nehéz megjósolni, hogy milyen lépéseket tartanak majd szükségesnek az egyes országok annak érdekében, hogy megfékezzék a járvány terjedését az év hátralévő részében.

A Wizz Air egységes európai hozzáállást szorgalmaz, hiszen a jelenlegi helyzet, amelyben minden ország egymástól eltérő és folyamatosan változó feltételeket szab a beutazáshoz, mind az utasok, mind a légitársaságok számára bonyolult helyzetet teremt.

A Wizz Air diszkont légitársaság jelenleg 135 Airbus A320 és A321 típusú repülőgépből álló flottát üzemeltet, a légitársaságot 40 millió utas választotta a 2020. március 31-ével végződött pénzügyi évben.

Hozzászólások lezárva.