A Volvóval válhat klímasemlegessé Göteborg

A Volvo Cars közleménye szerint a vállalat számára óriási lehetőség, hogy egy igazi városban, valódi körülmények között szerzett tapasztalatok alapján fejleszthetik az elektrifikált, autonóm, autómegosztó, hálózatba kapcsolt és biztonsági megoldásaikat. A teszt részeként a Volvo a tervek szerint robotaxikat üzemeltet majd a zónán belül.

Håkan Samuelsson, a Volvo Cars vezérigazgatója elmondta, hogy lényegében egy olyan projektben vesznek részt, ami csökkenti az autók számát a városban. Ez a cél a Volvo céljaival tökéletesen összeegyeztethető a vezérigazgató szerint, amit bizonyít az is, hogy az M nevű autómegosztóba fektetett a vállalat. A robotaxis teszteket is a céggel közösen végzi a Volvo.

Samuelsson hozzátette, hogy a Volvo Cars szeretne részt venni a projektben, aminek köszönhetően élhetőbbé válik a vállalat székhelyéül szolgáló város.

Elektrifikált és hálózatba kapcsolt várost tesztelnek

A Green City Zone nevű zöld zónában sebességkorlátozásokat vezetnek be, csak elektromos módban közlekedhetnek az ottani autók, valamint a közlekedési infrastruktúra is „okos” lesz, így a hálózatba kapcsolt megoldásokat is tesztelhetik.

A teszt 2021 tavaszán indul Göteborgban, és a tervek szerint bővítik majd a zöld zónát. A Volvo célja, hogy 2040-re klímasemlegessé váljon, ennek érdekében folyamatosan elektrifikálja kínálatát a gyártó.

Forrás: autopro.hu

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.