A világon egyedülálló a ZalaZone komplexuma

A koronavírus-járvány elleni védekezés miatt az AVL ZalaZone A jövő épül tovább – ZalaZONE Járműipari Tesztpálya című konferenciája természetesen online került megrendezésre. Az eseményen elsőként Palkovics László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) minisztere szólalt fel.

Palkovics László ismertette a kormány Gazdaságvédelmi Akciótervét, mely jelenleg a második fázisban tart, a kormány pedig a GDP 20,2 százalékát költi a válságenyhítő intézkedésre, ami az egyik legnagyobb arány az Európai Unióban: csak a németek és az olaszok költenek arányosan többet, míg a csehek ugyanennyit a koronavírus okozta válság enyhítésére. Az intézkedések között számos olyan található, amit a magyar járműipari szereplők igénybe vehetnek, erről korábban az autopro.hu már beszámolt.

Így áll most a ZalaZone

Vigh László, miniszteri biztos, a térség országgyűlési képviselője részletesen beszélt a ZalaZone készültségi állapotáról: most a létesítménynek nagyjából a 65 százaléka kész, többek között elkészült a technikai épületsor és a fogadóépület. Előbbit a Forma-1-es boxokhoz hasonlította a miniszteri biztos, míg utóbbiról elmondta, hogy szükség esetén járművekkel is be lehet állni az alsó szintjére.

A pályák közül készen van egy két kilométeres pályaszakasz, amin a járművek menetstabilitását, fékrendszerét, kormányművét valamint a sávtartást tudják tesztelni. Szintén kész a 300 méter átmérővel rendelkező, kör alakú dinamikai felület is, valamint a közel 800 méter ráfutással rendelkező fékezőfelület és az 1500 méteres autópálya-szakasz is, bár itt a későbbiekben még egy híd is épül majd.

A ZalaZone-t jövő év végén adják át teljesen, a héten viszont a fent említett pályákat már átadták és ki is próbálhatták.

Hamar Zoltán, az Autóipari Próbapálya Zala Kft. cégvezetője részletesebben is ismertette a pályákat, melyek közül némelyik még idén, néhány pedig jövőre készül el.

Smart City Zone, a jövő városa

A tesztpálya tartalmazni fog egy 20 hektáros, Zalaegerszeg mintájára készülő Smart City Zone nevezetű részt is, ahol a városi körülmények modellezésével teljesen valós körülmények között tesztelhetik az önvezető autókat. A terület negyede már elkészült.

A ZalaZone többi részén is tesztelnek önvezető autókat, az 5G internet eléréséhez szükséges infrastruktúra is kiépült már részben. A pálya tartalmazni fog egy alagutat is, illetve az autópálya fölé azért építenek hidat, hogy ezzel árnyékolják a hálózatot, jobban modellezve így a valós körülményeket.

Fontos szerepet tölt be Magyarország az AVL stratégiájában

Dirk Janetzko, az AVL-ZalaZONE Kft. ügyvezetője a konferencián arról beszélt, hogy az AVL legnagyobb előnye a függetlenség, ami biztosítja a nyugodt és kiszámítható működést. A tesztelés során szintén óriási előnyt jelent, hogy a cég mérnöki tevékenységeket is végez, így megfelelő szakemberekkel rendelkezik ahhoz, hogy a lehető legjobban állítsa össze és értékelje a különböző teszteket.

Janetzko felhívta rá a figyelmet, hogy az AVL 2002 óta aktív Magyarországon, és a magyar mobilitási projektek fontos szerepet töltenek be a cég életében. Kitért arra is, hogy a koronavírus-járvány komoly fenyegetést jelent az AVL számára is, főleg a járvánnyal járó lezárások és tilalmak miatt. Ugyanakkor pozitívumként kiemelte, hogy felfüggesztett projektjei ugyan vannak a cégnek, de törölni egyet sem kellett a válság ellenére sem.

Az egyetemi kutatás számára is hasznos a ZalaZone

Szalay Zsolt, a ZalaZone kutatási és innovációs vezetője bemutatta a tesztpálya mellett található kutatási központot. Mint mondta, a helyszínen egyetemi kutatócsoportok és ipari szereplők is dolgoznak, és egyben kiváló lehetőséget biztosítanak start-upok születésére.

Felhívta a figyelmet a BME-n futó, önvezető autókkal kapcsolatos angol nyelvű mesterképzésekre, valamint a tervek szerint idén ősszel startoló járműtesztelő-mérnök képzésre, ami magyarul zajlik majd, és a gyakorlati részre a ZalaZone területén kerül sor.

A ZalaZone kutatásait számos nagyvállalat és egyetem támogatja, és Szalay Zsolt szerint a lista szerencsére folyamatosan bővül.

Forrás: autopro.hu

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.