A támogatások a harmadik hullámban is lendületben tartják az ingatlanpiacot

A koronavírus-járvány miatt frissen elrendelt szigorítások bejelentése után közvetlenül egy rövid időre negyedével esett vissza az eladó és kiadó ingatlanok iránt érdeklődők száma, de a mostani kilátások szerint a harmadik hullám és a korlátozások nem befolyásolják érdemben a lakáspiac teljesítményét. A lakásépítési kedv például 38 százalékkal nőtt tavaly januárhoz képest.

A szigorítások bejelentése után óráról-órára csökkent az érdeklődés az eladó és kiadó lakások iránt. Heti összevetésben 20-25 százalékos volt a visszaesés múlt hét csütörtökön és pénteken. Vasárnapra azonban már kezdett visszaállni a kereslet a március elején megszokott szintre.

Az Ingatlan.com – amely napról-napra figyeli az ingatlanpiac koronavírus miatti változásait – elemzése szerint lendületben maradhat a lakáspiac idén, a visszaesés átmeneti volt. A jelenlegi kilátások alapján a múlt héten bejelentett szigorítások, valamint a harmadik hullám várhatóan nem befolyásolja érdemben a lakáspiac idei teljesítményét. Ez elsősorban az állami lakásprogram idei évtől elérhető új elemeinek, például a kedvezményes lakásépítési áfa újbóli bevezetésének, a lakásfelújítási program elindításának, a csokos lakások illetékmentességének köszönhető.

Balogh László, az Ingatlan.com elemzője szerint a tavaly tavaszi korlátozások tapasztalatai alapján az extra támogatások nélkül a harmadik hullám jelentősebben is visszavethetné a lakáspiacot.

Ennek ellenére az elemzők arra számítanak, hogy márciusban a szigorítások miatt februárhoz képest csökkenni fog az adásvételek száma, de a tranzakciókat inkább csak elhalasztják.

Az idei évet egyébként lendületesen kezdte a lakáspiac, ütemesen növekszik az adásvételek száma a használt lakások piacán és a lakásépítési kedv is megugrott. A hivatalos KSH-adatok alapján januárban 1011 lakóépületre adtak ki építési engedélyt a hatóságok. Ez tavaly januárhoz képest 38 százalékos növekedést jelent. Ez elsősorban a családi házakra kiadott 805 darab engedélynek köszönhető, ami az elmúlt öt év legmagasabb januári értéke.

Fotó: Brandon Griggs / Unsplash

Hozzászólások lezárva.