A szerelem egyes szakaszai

A Posztromantikus stressz-szindróma című könyvet John Bradshaw írta, még én sem olvastam, de a lenti könyvajánló alapján mindenképpen elolvasom.

Bradshaw arra a felismerésre jutott, hogy RENGETEG OLYAN HÁZASSÁG VÉGZŐDIK VÁLÁSSAL, AMI MENTHETŐ LENNE, de ez ugyanúgy igaz a mezei kapcsolatokra is. Most, hogy magunk mögött hagytuk a szerelmesek napját, itt az idő foglalkozni a témával. A turbékoló gerlepár már az éjjeliszekrényen hagyja a rózsaszín lencsés szemüveget, a tetszeni akarást felváltja egy állandóság, illetve azok a dolgok, amik hónapokig láthatatlannak tűntek, arcba mászóan kezdik idegesíteni a feleket. Az író és több szakmai kutatás is ezt az időszakot kb. 15 együtt töltött hónapra becsüli.

Miért esünk szerelembe, mitől függ, hogy kibe, és ha ez megtörtént, onnantól kezdve milyen folyamatok játszódnak le egy ember testében és agyában? Bradshaw szerint az emberek nagy többségének fogalma sincs róla, mi is az a szerelem. A szerelem mindig más lesz belülről megélve, viszont szinte mindenki úgy nő fel, hogy a környezete sugároz egy képet, ami sokszor eleve hamis. Így a szerelem illúziója sokkal valóságosabb képnek bizonyul, mint a tényleges szerelem.

A szerelemnek szakaszai vannak, és mindig azokból kell kihozni a maximumot, ha a harmadik fázistól az elsőt várjuk el, boldogtalanságra vagyunk ítélve. Szeretni is meg kell tanulni, a szeretetnek pedig több fajtája van, még akkor is, ha a nyelv ezt nem mindig különíti el. Az angoloknál például egy szóval kell kifejezni minden ilyen irányultságú érzelmet, de nálunk, magyaroknál is csak kétféle van a tarsolyban. Ellentétben az ógörögökkel, akik külön szavakat használtak a baráti vagy testvéri, az érzéki, az isten felé irányuló, a játékos, hosszú távú, gyerekek iránti, illetve az önszeretetre is.

Mindenkinek vannak “csomagjai”, amivel egy kapcsolatba érkezik. Ezek a múltéli tapasztalatok, berögződések, traumák az élet összes szakaszára és területére hatással vannak, de egy kapcsolat az, ahol ha a lélek összebútorozik, akkor előbb vagy utóbb, de mindenki kivesz pár dolgot abból a bizonyos bőröndből, és itt a feleket bőven érhetik meglepetések. Azaz nem csak azzal kell megküzdeni, hogy általánosan hogyan alakul át egy szerelem, hanem azzal is, hogy ez miként hat.

Bradshaw szerint jó hír, ha a posztromantikus stressz beköszöntével a párok nem döntenek úgy, hogy felcsapják a szemellenzőt, hanem szembenéznek a problémákkal. Akkor az intimitás olyan szintjére juthatnak el, ami legalább annyira mámorító, mint egy friss szerelem. Megúszni ezt a munkát nem lehet, ahogyan ezt az a Carl Gustav Jung idézet is bizonyítja, ami bár olyan divatos az esküvői meghívókon, mint a kaputelefonban a Für Elise dallama, attól még nem veszít az értékéből:
“A házasság ritkán vagy úgyszólván sohasem fejlődik simán és válságok nélkül individuális kapcsolattá. Nincsen tudatosulás fájdalom nélkül.”

A könyv próbálja elemeire szedni, nemcsak egy kapcsolat szakaszait, hanem azt is, hogy milyen érzelmek hatnak közben az emberekre. Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az író férfi, így nyilván sokkal dominánsabban érvényesül a fejezetekben az adott nemre jellemző gondolkodás, ami nem feltétlenül probléma, hiszen nőként olvasva könnyebben érthető a másik fél nézőpontja. A Posztromantikus stressz-szindróma elolvasása természetesen nem jelenti a megoldást minden problémára, de ahhoz bőven elegendő muníciót ad, hogy elolvasása után egy kapcsolat megszerelhető legyen. Mert nem feltétlenül kell eldobni azt, ami amúgy tökéletesen működhetne.

Forrás: index.hu

Hozzászólások lezárva.