A robotok fejlődése 2021-ben sem lassul le

Egy független kutatócég, az ABI Research prognózisa alapján a koronavírus a jövőben nem fogja jelentősen megbolygatni a robotok piacát. Az elemző Rian Whitton szerint a robotipar a vírus miatti visszaesésből élénken lábal majd ki 2021-ben. A koronaválság kitörésekor szárnyalni kezdett a robotika iránti érdeklődés, azonban az egységek munkába állítása akadályokba ütközött, illetve számos vállalat kihátrált a befektetés elől. Kivételt ezek alól például a fertőtlenítő feladatot ellátó robotok képeztek.

A még gyerekcipőben járó ipari átalakulás a vírushelyzet miatt nem tud kibontakozni, így annak végéig a robotika sem emelkedhet új szintre. A fejlődés akkor gyorsulhat fel, amikor hatékonyabb lesz az adathalmazok rendszerezése, több tapasztalat gyűlik össze, illetve fejlődnek az infrastruktúrát alkotó testvérterületek, mint az IoT elemei és a mesterséges intelligencia.

Tapasztalat első kézből

A rangos MIT egyetemből kifejlődött Boston Dynamics cég derűlátó a 2021-es évet illetően. A robotika gyorsuló terjedésére azért számítanak, mert a veszélyes munkát végző emberek robotok általi helyettesítésére egyre nagyobb igény van, továbbá a hagyományos eszközökkel automatizálhatatlannak hitt folyamatok is megoldásért kiáltanak. Előbbire példa a cég Spot névre hallgató, négylábú robotja, amely a csernobili atomkatasztrófa helyszínén mérte a sugárzás mértékét, az adatokból pedig 3D sugárzási térképet készített. Mindennapi feladatai például erőművek és transzformátorállomások egyébként drága és időigényes vizsgálatainak automatizálása.

A cég üzleti fejlesztésért felelős alelnöke, Michael Perry szerint a járványhelyzet rámutatott, mekkora szükség van a robotokra – jelenleg azon iparágak dolgozóinak egészsége is veszélybe került, amelyek a járvány nélkül nem lennének kockázatosak, így a munkaadók a technológiához fordulnak alkalmazottaik védelme érdekében. Ennek fontos lépése az emberek és a robotok együttműködésének fejlesztése.

A fejlődés útja

Perry arra számít, hogy az automatizáció az olyan területek folyamatait is nagyban segítheti, mint az építőipar, a közművek és az olaj- és gázipar. A következő években Perry a logisztikai robotok elterjedését is várja – Handle nevű robotjuk például raktári dobozok mozgatásával járul majd hozzá a közeljövő növekvő logisztikai igényeihez.

Természetesen a robotikában is akad számos kihívás. A legnagyobb ezek közül a technológia nyújtotta előnyök korlátainak megismertetése, megértetése az ipari szereplőkkel. Mint minden új technológiának, ennek is megvan a saját felfutási üteme, az átálláshoz idő kell. Különösen igaz ez akkor, ha egy technológia ilyen mértékben hivatott átformálni a megszokott folyamatokat. Fontos, hogy az ügyfelek egyelőre életszerű elvárásokat támasszanak a forradalmi technológiákkal szemben. A Boston Dynamics dolgozik azon, hogy a jövőben új munkák jelenjenek meg, a meglévők pedig biztonságosabbak legyenek, és több lehetőséget kínáljanak.

Az IndustryWeek az ABI Research-től megtudta, az olyan, számítástechnikával és felhőszolgáltatással foglalkozó harmadik felek, mint az AWS vagy az NVIDIA, már átfogó támogatási csomagokat kínálnak a robotfejlesztőknek. Előbbi a felhőalapú kapcsolatokban jártas, utóbbi a robotok vezérlésében nyújt segítséget, készít szimulációs eszközöket és biztosít fejlesztési platformokat. Ezek a testvérterületek a technológia fejlődésével egyre inkább központi szerephez jutnak majd a robotika mellett.

Forrás: autopro.hu

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.