A külügyminisztérium eddig nem adott el egy lélegeztetőgépet sem

Nem adott el egy lélegeztetőgépet sem a Külgazdasági és Külügyminisztérium – derül ki a tárca válaszából, amelyet a Transparency International Magyarország (TI) közérdekű adatigénylésére adott.

Mint megírtuk, a külügyminisztérium meglehetősen túlvásárolta magát az eszközökből, több mint 16 ezer gép érkezett az országba, amelynek csak a töredékét használják, ezért felmerült, hogy majd külföldön értékesítik őket. Azt nem tudni, hogy a tervek szerint mennyit akarnak eladni, mely típustól szabadulnának és milyen áron, azt viszont igen, hogy a törekvés egyelőre nullán áll, a TI-nak legalábbis a KKM a már idézetten kívül azt írta, “a tárgyalások jelenleg is zajlanak, e tárgykörben közérdekű adat nem keletkezett”.

Ha az eladás nem is megy, a vásárlásokkal nincsenek problémák. A KKM ugyanis nemcsak lélegeztetőgépeket vett, de nagy mennyiségben szerzett be favipiravir hatóanyagú gyógyszert is. A KKM korábban azt közölte, 4,8 millió favipiravir hatóanyagú tabletta érkezett Magyarországra, 2,8 millió Kínából és 2 millió Japánból. A gyógyszer a koronavírus-betegek gyógyulását segíti, enyhíti a tüneteket.

Míg a beszerzett gyógyszerek száma ismert volt, az nem, hogy a KKM mennyit fizetett értük, a TI-nak viszont ezeket az adatokat is megküldték. A válaszból kiderül, a beszerzés 1,76 milliárd forintot vitt el, a gyógyszereket két cégtől, a kínai Zhejiang Hisun Pharmaceutical nevű társaságtól (1,1 milliárd forint), valamint a japán FUJIFILM Toyama Chemical nevű társaságtól (655,1 millió forint) vették meg, a vásárlásban a Pekingi és a Tokiói Nagykövetség is részt vett.

A KKM egyébként ezen felül is vásárolt még egyéb eszközöket, maszkokat, teszteket, ám az ezekre vonatkozó részletes adatok egyelőre nem egyértelműek, és hiába kérdeztünk rá, a KKM élve a 45 napos kitolt válaszadási idővel, még nem válaszolt érdemben az ezekkel kapcsolatos közérdekű adatigénylésünkre.

Hozzászólások lezárva.