A digitalizáció segítheti a magánegészségügy térnyerését Magyarországon

Horváth Balázzsal, a RowanHill Digital ügyvezetőjével beszélgettünk a magyar magánegészségügy közeli jövőjéről, s benne arról is, hogy milyen folyamattámogató, betegorientált, netán fizetésre is alkalmas megoldásokkal lehet már ma is támogatni a magánegészségügy további biztos fejlődését. A beszélgetés második része.

A beszélgetés első része.

– Azt lehet tudni, hogy mennyire hasonlít majd a nyugati konstrukciókhoz, ahol a magánegészségügyi ellátás akár az állami egészségügyi szolgáltatást is kiválthatja?

– Ott még nem tartunk. Ez teljesen piaci alapon próbálja összeszedni a legfontosabb és egyben el is érhető szolgáltatásokat. Vagyis, ami ma az ellátórendszerben a magánegészségügyben elérhető, azokra reflektál, és nem akarja megoldani az állami egészségügy problémáit. A nagy dilemmát, miszerint hogyan fogjuk megoldani az alulfinanszírozottság-garantált minimum szolgáltatások-minőségi ellátás-növekvő gyógyulási esélyek gordiuszi csomóját, (ezen belül is a várólisták hatalmas problémáját), ma még nem lehet megmondani. Ezek a konstrukciók igazából arra próbálnak reflektálni, ami már ma is keresett szolgáltatás a magánegészségügyben. A céljuk, hogy ennek a finanszírozási hátterét biztosítsák, és talán tesztként működjenek további állami intézkedések előkészítéséhez.

– Ez világos. De azt azért látjuk, hogy az állami egészségügy hanyatlik. Nagyon kemény hírek jönnek nap mint nap, és azt is látjuk, hogy a magánegészségügy is új utakon próbál járni. Születhet-e ebből egy olyan finanszírozási szisztéma idővel, amit úgy választhatnak majd az ügyfelek, hogy az részben vagy egészben kiváltja az egészségbiztosításnak fizetett járulékot? Persze tudom, hogy ma még ez csupán egy hipotézis.

– Ez szerintem már tíz éve is megkerülhetetlen kérdés volt eddig minden kormánynak, de minden politikai kurzusnak sikerült elodáznia, mert nagyon fájdalmas döntéseket kellett volna meghozni. Most már azonban valóban ott tartunk, hogy ennek így nem lesz jó vége. Nem merek jóslásokba bocsátkozni, de ezzel előbb-utóbb szembe kell majd néznie valamelyik egészségügyi miniszternek, illetve pénzügyminiszternek, mert az egészségügy közellátási része már tarthatatlan állapotban lesz. Ugyanakkor nálam sincs a bölcsek köve, tehát azt nem tudom megmondani, hogy hogyan lehetne kétpólusúvá tenni a rendszert, amelyben létezne az államilag is elismert magánegészségügy, és lenne mellette egy alapszintű egészségügyi szolgáltatás azoknak, akik nem tudnak annyit megtakarítani, hogy félretegyék erre a fajta egészségbiztosításra szánt pénzt. Tehát nyilván fenn kell tartani egy alapfokú szociális ellátórendszert is. Az látszik, hogy minden olyan résbe, ami eddig piaci igény volt, már betört a magántőke, és próbálja piaci alapon, fizetősen kiszolgálni azt. Innentől viszont már csak egy lépés volt, hogy elkezdjen felépülni az a financiális bázis is, mely lerakja ezeknek a megtakarításoknak az alapjait.

– Hogy áll mindenhez az állam? Korábban volt rá példa, hogy mind az állami egészségügyi szolgáltatásokban, mint a nyugdíjban az állam lemondott a bevétele egy bizonyos részéről, hogy ezzel az öngondoskodást segítse. Az öngondoskodás a mai kormány politikájában is hangsúlyos. Ráállhat-e arra a pályára a kormányzat, hogy az adó egy pár százalékáról lemondva elindít valamiféle párhuzamos magánbiztosítást is, amelyben bizonyos szolgáltatásokat mindenki kötelezően, vagy ha ez választható, akkor az ezt választók körében kötelezően mindenki a magánegészségügyben vehet igénybe?

– Szerintem ez egy teljesen racionális lépés, ahogy annak idején a magánnyugdíjpénztárakat is ezért indították el. Annak is volt létjogosultsága.

– Szerintem még ma is lenne… De akkor hogyan edukáljunk, hogy terjesszük a magánegészségügyi szolgáltatásokat a lakosság felé? Sokak első félelme az lehet, hogy ez biztosan sokba kerül, amit nem tud megfizetni és inkább beáll a várólistákba az állami finanszírozású egészségügyben. Mit lehetne azért tenni, hogy a magánegészségügy átmenjen és jól működjön a lakosság széles köre számára is?

– Én azt hiszem, hogy a kommunikáció már csak az utolsó lépés. Előbb valahogy el kellene tudni érni azt a normális üzemméretet, ami ennek a vadkapitalizmusnak lenyesné a felesleges hajtásait. Bizonyos szolgáltatóknál, bizonyos szakrendeléseken ugyanis – az egykori kabaréjelenetre utalva – sztereotípiának számít, hogy “Jó napot kívánok, 30 ezer forint”. Ez pedig sokakat elriaszt a magánegészségügyi szolgáltatások igénybevételétől. Még akkor is, ha létezik egy olyan réteg, amelynél nem az a szempont, hogy a szolgáltatás mennyibe kerül. Vannak olyan ellátások, melyeket azért alapvetően már ma is a magánegészségügyben veszünk igénybe. Van például fogászat állami rendelésben is, de nekem nincs olyan ismerősöm, aki oda járna. Ugyanez a helyzet a nőgyógyászat terén, amit most már kezdenek körbeépíteni, és a megtermékenyítéstől a szülészetig egyetlen gondozási csomagként is kínálni. Elég kevés olyan ismerősöm van, aki nem magán-nőgyógyászhoz jár. Aztán ott vannak a segédeszközök, nem pedig a vizsgálatok szempontjából drága dolgok, ilyen például a szemészet. Bár sokan járnak szemészetre az állami egészségügyben is, ám aki aktív szemüvegviselő, az inkább egy optikai szalonban vásárol szemüveget, ahol megnézik a szemét, és rögtön ki is tudja választani az új szemüvegkeretét. Ezek a példák azt mutatják, hogy számos esetben csak egy szokás, hogy mit használok az állami, és mit a magánegészségügyben. Ezt kommunikációval el lehet tolni a magánegészségügy felé.

Ha azonban a magánegészségügy elérné azt a hatékonyságot, amivel ez bekerülhetne az emberek mindennapjaiba, akkor sokkal jobban le tudnák vinni az áraikat. Bár nem ez a legnagyobb probléma, de például azért kerül mondjuk 25 ezer forintba egy magánegészségügyi rendelés, mert nem tudja biztosra az adott magánegészségügyi rendelőintézet, hogy például a délután kettőtől kezdődő rendelésen fel tudja-e tölteni páciensekkel azt az időkeretet, amivel megéri neki kifizetni annak a szakorvosnak az idejét, aki az állami rendelés után beül hozzá és elvégzi a magánrendelést is. Ha tudunk egy olyan eszközt adni a magánintézmények kezébe, amivel ők hatékonyabban kezelhetik a pácienseiket, így például időpontot foglalni, irányítani őket, kommunikálni velük, és így tovább, akkor sokkal könnyebb dolguk lenne, és az a félórás szolgáltatás mindjárt nem 25 ezer forint lenne, hanem mondjuk csak 15, mert egészen biztosan fel tudná aznapra tölteni az intézmény az adott orvosnak a páciens-mennyiségét. Ez pedig a digitalizáció, az applikációk világa felé mutat: aggregáljuk az információkat egy nagy közös platformba, és próbáljunk meg egy olyan felületet biztosítani, ahol könnyen és gyorsan lehet elérni azt az információt, hogy mire van szükség, kihez akarok fordulni, majd a lehető legegyszerűbben bonyolítani ennek az adminisztrációját is.

– A digitalizációt hogyan lehet bevonni ebbe a folyamatba? Elképzelhetők például olyan weboldalak, olyan mobilapplikációk, mint például a netes hitelkalkulátorok, melyek megmondanák, hogy egy bizonyos szakorvost a környezetünkben hol és mennyiért lehet igénybe venni a magánegészségügyi ellátásban?

– Igen, de ennél rögtön tovább is mennék. Nagyon jó ez egy információs oldalnak, de igazából akkor hatékony, ha rögtön tudom irányítani a pácienst, és azt tudom neki mondani, hogy ha neked nem volt szimpatikus az egyik orvos, de egy másik igen, akkor itt egy gomb, nyomj rá, és foglalj hozzá időpontot. Sőt, be is tudod küldeni a korábbi leleteidet, tudsz előleget fizetni, vagy azonnal hozzákapcsolhatod az egészségpénztári számládat vagy a biztosítási kötvényed számát. Ettől kezdve nincs más dolga a páciensnek, mint elmenni a kiválasztott időpontra a kiválasztott orvosához.

(vége)