A csúcsokon sincs megállás, menetelt tovább a Wall Street

Javarészt emelkedéssel nyitott az európai tőzsdék, a DAX 0,1 százalékos esése mellett, a CAC 0,2 százalékkal került feljebb, míg a FTSE 100 0,5 százalékot emelkedett. A milánói tőzsde is feljebb került 0,2 százalékkal, míg a spanyol tőzsde 0,2 százalékot emelkedett. Javított a hangulaton, hogy egyre elérhetőbb távolságba kerül mind a vakcina, mind az újabb körös amerikai fiskális csomag. Kedden a demokraták és republikánusok kétpárti egyezségeként egy 908 milliárd dolláros mentőcsomagról szóló javaslatot terjesztettek elő, amely március 31-ig finanszírozza a válságkezelést, és amely 288 milliárd dollárt különít el a vállalatok munkahelyvédelmi programjaira a turizmusban, az éttermek és egyéb kisvállalatok számára. Szerdán egyébként Joe Biden is sürgette a mentőcsomag elfogadását, és jelezte azt is, hogy jövőre még több támogatást kaphat a gazdaság.

Forrás: portfolio.hu

Hozzászólások lezárva.