A Britishvolt vezetésével lehet karbonsemleges Nagy-Britannia

Ahhoz, hogy a Britishvolt teljesítse stratégiáját, nem elég önmagában az akkumulátorgyártás. A cég folyamatosan kutatja a fenntartható gyártási folyamatokat és technológiákat, hogy a gyártás egész folyamata környezetbarát módon mehessen végbe.

Orral Nadjari vezérigazgató szerint Nagy-Britannia mindig is a kutatás-fejlesztés egyik központja volt a világban, nincs ez másképpen az akkumulátorokkal sem. Mint fogalmazott, a legfrissebb innovációk ott vannak a kertjükben, nekik az a dolguk, hogy kihasználják ezeket.

A legjobbakkal a célért

Nadjari a Manufacturing Global című lapnak elmondta, hogy a vállalat csak a lehető legjobb, legképzettebb munkaerőt alkalmazza. Mint fogalmazott, a cégvezetés számos egyéni gondolkodóból áll össze, akiknek egy a célja: a leghatékonyabb és legzöldebb akkumulátorok előállítása a világon.

Ez a cél pedig nem a Britishvolt sikeréről szól, hanem a bolygó megmentéséről. Nadjari szerint a hatékony és zöld akkumulátorokra szükség van ahhoz, hogy csökkentsék a világ szén-dioxid-kibocsátását, és ezzel hozzájáruljanak a klímaváltozás lassításához.

Az elektromobilitás a fő trend

A cégvezető szerint egyértelmű, hogy a jövő legfőbb trendje az elektromobilitás a közlekedésben, az autógyártásban és egyáltalán a gyáriparban is. Egyre hatékonyabb és zöldebb akkumulátorokra van szükség, ehhez egyre fenntarthatóbb gyártási folyamatok is kellenek. Ezzel párhuzamosan egy nagyon fontos másik trend az újrahasznosítás.

Az alapanyagok újrahasznosítása rendkívül komoly kihívás Nadjari szerint, aki úgy véli, önámítás azt gondolni, hogy van elég anyag a mostani igények kiszolgálására. Szerinte ha néhány éven belül nem sikerült átállni egy sokkal inkább körforgásos modellre számos területen, akkor jelentős hiányok léphetnek fel a gyártásban.

A járvány is ráerősített a trendekre

A koronavírus-járvány nem lassította le a Britishvolt működését, sőt, rámutatott arra, hogy a fenntartható működés mennyire fontos. Igaz ez az a lokális partnerekre épülő ellátási láncokra is.

Fontos tanulsága a járványnak, hogy a a biztonság a gyárak egyik legfőbb szempontjává vált, de ez segíthet legyőzni egy következő hasonló krízist – írja a Manufacturing Global.

Forrás: autopro.hu

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.