2022-re a teljes emeletes KISS motorvonat-flotta sínen lesz

A MÁV Zrt. a Nyugati pályaudvaron tartott nyílt napot szombaton, amelyen az utasok megnézhették az új motorvonatot. Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója itt azt mondta, a KISS és a FLIRT motorvonatok közlekedtetésével európai színvonalú szolgáltatást lehet majd nyújtani a fővárosi elővárosi fogalomban, amelyet a MÁV utasainak fele vesz igénybe. A KISS emeletes motorvonat tágas, légkondicionált utasterében hatszázan tudnak ülve utazni, az oldalankénti tizenkét ajtó pedig megkönnyíti és gyorsítja a fel- és leszállást.

Az elnök-vezérigazgatója felidézte, hogy a társaság a vasút versenyképességének növelése érdekében jelentős pályafejlesztést hajtanak végre. Példaként említette, hogy jövő tavasztól teljes egészében felújítják a Nyugati pályaudvar és Kőbánya-Kispest közötti szakaszt, valamint folytatják az ötven állomás felújításáról szóló programot, valamint jövőre 375 új jegykiadó automatát helyeznek üzembe.

40 ezer autót tud kiváltani ki a beruházás

A negyven KISS emeletes motorvonat és a 123 korszerű FLIRT jármű közlekedtetése 50 ezer ülőhely-kapacitást jelent majd. Ezzel mintegy 40 ezer autót lehet kiváltani a közúti forgalomból.

Az első ütemben érkező emeletes vonatok a két legforgalmasabb, a Budapest-Nyugati-Vác-Szob, valamint a Budapest-Nyugati-Cegléd-Szolnok elővárosi vonalon állnak forgalomba majd. 

Folyamatosak a tesztek

Idén nyár közepén készült el Dunakeszin az első KISS motorvonat. Akkor bővebben is írtunk a járműről, a beruházásról. 

A Stadler Rail AG által már legyártott két KISS motorvonaton a velimi (Csehország) tesztpályán klímateszteket, a németországi Minden településen pedig menetdinamikai teszteket végeznek. A Nyugati pályaudvaron bemutatott jármű hétfőn indul hazai hatósági tesztekre, két másik jármű pedig teszt előtti üzembe helyezés alatt áll Dunakeszin. Korábban a MÁV kommunikációs igazgatója arról beszélt, hogy az első KISS motorvonat 2020 február elején jelenik meg a hazai vasúti forgalomban.

Forrás: autopro.hu

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.