12 százalékkal keresnek többet Budapesten

A portál adatai szerint Budapesten bruttó 445 ezer forint, vidéken 392 ezer forint – a rangsor végén 366 ezer forint -, a megyeszékhelyeken 422 ezer forint az átlagfizetés. Utóbbi azonos az országos átlagbérrel.

Komárom-Esztergom és Győr-Moson-Sopron megyében a fizetések megközelítik a fővárosit, megelőzve Pest megyét is. Ezeken kívül csak Heves és Fejér megyében kisebb 10 százaléknál a bérkülönbség Budapesthez képest.

A legkevesebbet kereső 10 százalék körében kisebb az országos szórás. A fővárosban az alsó tized 275 ezer forintot, Békés megyében 230 ezer forintot keres – derül ki a felmérésből.

(MTI)

A Gazdaságvédelmi Akcióterv újabb pontja lépett életbe a kormány döntésének értelmében, az önkormányzatok és gazdasági társaságaik mellett a jövőben a vállalkozások is pályázhatnak munkásszállások építésére vagy felújítására.

Folytatni kell a közfoglalkoztatás további szűkítését, a munkásszállás fenntartási költségei általános működési költségként legyenek elszámolhatók, a jelenleg nagyon kis létszámú munkaerő ellenőri létszámot jelentősen meg kell emelni – olvasható egyebek mellett a javaslatcsomagban.

A munka törvénykönyve szerinti kártérítés mérséklése jogintézmény alkalmazásának célja nem a ténylegesen kárt okozó és kártérítési felelősséggel tartozó munkavállaló mentesítése.

A kiberbiztonság, a nemek közötti egyenlőtlenség és a technológiai fejlődés hatására megszűnő munkahelyek jelentik a legnagyobb kockázatot a világgazdaság növekedésére a következő 5-10 évben az EY felmérése szerint.

Brexit: újabb fordulat történt

Boris Johnson brit miniszterelnök közölte, hogy nem ért egyet a brit parlamenti ülésszak lezárását törvénysértőnek minősítő, kedden kihirdetett legfelsőbb bírósági döntéssel, de tiszteletben tartja a határozatot.

Hozzászólások lezárva.